Vissza a D'vár Torá-hoz

Schőner Alfréd főrabbi, Ph.D.:
"...még édes a fény, melynek apsugarait időnként eltakarják a terror árnyai."

bethe.gif (1004 bytes)

(Elhangzott a Debreceni Zsinagógában 2001. szeptember 18-án, Ros Hásáná - 5762)

Imával szálljon fohászunk az Egek Urához az életért, hogy újból együttesen mondhassuk el a klasszikus szavakat: Áldott legyen az Örökkévaló, a világ alkotója

" aki életben tartott bennünket, s megengedte számunkra, hogy megérjük ezt a mai napot. " Ismét eltelt egy év, a háttérbe került sok-sok esemény, s a szívünkben, a lelkünkben a legmélyebb pontig odaégette nyomát a XXI. századi történelem első polgári esztendeje.

Sok mindent tanultunk, tapasztaltunk, talán még is több bennünk a kérdés. Kaptunk még egy évet itt a földi életben, ugyanakkor elvesztettünk hozzátartozót, barátot. Gazdagodtunk életismeretben, talán némileg bölcsességben, miközben szertefoszlott sok remény a világban.

A mai napon, Ros Hásáná beköszöntekor a tanítás központi gondolata: a felelősség.

Kiért tartozunk felelősséggel? Csak önmagunkért? A másikért? A világért?

Több, mint 5700 éves zsidó történelmünk is azt tanította, hogy a felelősség nagyon összetett, s mindig aktuális fogalom. Mi, a "felelősség népe, vallása" voltunk és vagyunk, azonban mások nem mindig viseltettek felelősséggel irántunk Sok évezred tengernyi megpróbáltatása idején, amikor kellett volna egy segítő kéz, vagy szó, talán imádság, a világ úgy tett, mint az az ismert kis kínai szobor, amelynek figurája odatette a kezét a szemére, hogy ne lásson, a fülére, hogy ne halljon, s a szájára, hogy ne kelljen beszélni.

Szerte a világon, az ókori Izraeltől napjaink történelméig, gyakran láttuk és látjuk ma is, hogy problémáink mellett elmennek, nem éreznek együtt velünk, nem hiszik, hogy mással is megtörténhet ugyanaz, ami velünk. A közömbösség mindennapossá válik?

Jó pár hónappal ezelőtt a modernkori Izrael egyik fényesen fejlődő városában, Kefar Sava-n a város szívében levő főzsinagógába mentem imádkozni. Az istentisztelet alatt hatalmas robbanásszerű hangot hallottam. A zsinagógától néhány méterre felrobbant egy autóban az első, majd három perccel később, egy második pokolgép, szétzúzva magukat az autókat s a környező házak ablaküvegeit. Emberéletben, Istennek hála, nem esett kár, csak a lelkekben. Immár Isten házától pár méterre is terrorcselekményeket hajtanak végre az Iszlám Dzsihád tagjai.

Úgy tűnik nincs vége az erőszak tobzódásának, sőt.. .

Egyszer Budapesten a repülőtérre tartó oroszországi zsidók, másszor más népek fiai ellen Tokióban, Moszkvában, Londonban, Belfastban, stb... majd most New-Yorkban...Több, mint nyolcvan ország mártírjai a romok alatt.

Nemcsak az épületek dőltek össze...

Végtelenül tobzódik az erőszak hullám, és mindannyiszor azt kérdezzük, hol van az ember felelőssége. Vajon úgy kell-e élni, gondolkozni mint az ismert "kínai figurának"? Nem látunk, nem hallunk, nem beszélünk?

Nem velünk történik...?

Ilyenkor, Ros Hásáná napján

" ... minden teremtmény odajárul Isten elé, hogy megítéltessék". Nem az áll a hagyományos irodalomban, hogy csak a zsidók, hanem minden teremtmény, minden ember, nemre, vallásra, életkorra való tekintet nélkül, megítéltetik a mai napon..

Hogyan és miképpen tovább? Hogyan és miképpen az új évszázadban?

Vajon zsidó ember állhat-e közömbösen és némán, ha ártatlan embereket mészárol le a tomboló, gyilkos őrület? Mindannyiunkat megviselt a két héttel ezelőtt történt New-York-i esemény, amikor öngyilkos repülőgép eltérítők lerombolták a modern világ szimbólumait, a World Trade Center tornyait. Látva, hogy védtelen emberek ezrei halnak meg egy gyűlölködő fundamentalista ideológia következtében, felmerül a kérdés: mi a teendő?

A mai izraeli vallási élet egyik tekintélyes reprezentása, Háráv Elisá Ávinér a tragédia hatása alatt így ír: (Internet, Kipá honlap 2001. 09. 15. http:// www.maale.org.il. a New-York-i tragédiáról.

Isten teremtményei a vér tengerében pusztulnak el, a tűz , a vas és a beton tengerében, és vajon mi zsidók akkor ne sírjunk? Ne szóljon imánk, ha emberek ezrei pusztulnak el védtelenül? Akinek zsidó szíve, zsidó lelke van, nem maradhat csendben e szörnyű esemény láttán!!

A cikk szerzője hivatkozik ráv Cook-ra, a XX. század egyik nagy zsidó gondolkodójára, aki ekképp fogalmazott:

Az emberek és a népek iránti szeretet ott kell, hogy legyen minden zsidó ember lelkében. A demokratikus, a szabadon gondolkodó világon alapvető fogalom a tolerancia és együttérzés, mert akkor várhatjuk csak el, hogy a világ megérti azokat a megpróbáltatásokat és szenvedéseket, amelyeket a mi népünk élt, vagy él át a mai napig. Akkor nem lesz közömbös az iránt, amikor Jeruzsálemben felrobbantanak egy pizzériát, ahol 30-40 ember - gyerek és idős - mártírhalált hal. Vagy amikor a Kotelhez imádkozni induló vallásos ifjakat hátulról leszúrnak, akiknek nem pisztoly volt a kezükben, hanem tálit, az imaköpeny, s nem gépfegyver, hanem t'filin, az imaszíj.

Szerte a világban, ahol ilyen eseményeket látunk, vagy ilyen hangokat hallunk, a zsidó ember szívében rossz érzések, félelmek, az egykor átélt borzalmak kavarognak...

A zsidó ember nem maradhat közömbös mások szenvedése iránt, de elvárja, hogy más se legyen közömbös az ő sorsa iránt. Mert mit akar a zsidó? Csendben élni, békében, nyugalomban teremteni, alkotni, kutatni, tanítani, felnevelni gyermekeit. Nyugodtan felülni egy repülőre, s nem attól félni, hogy fegyverként használják azt.

Az ókori Szentélyben a Kohén Hágádol, a főpap szolgálatát, a Tóra és Joma traktátusa alapján rögzíti, s örök értékű fennkölt imáját adaptálja a nagyünnepi liturgia. E költői szavakat idézzük.

" Oh legyen a Te Akaratod, Istenünk és Őseink Istene, hogy ez az év, amely következik, javunkra legyen és Izrael házának javára. Olyan esztendő legyen, amelyben javaid kincstárát megnyitod. Bőség éve. Áldás éve. Szerencse éve. Gabonának és mustnak éve. A boldogság és a Szentély diadalának éve. Öröm, derű éve. Jó élet éve. Harmat és eső, termékenység és verőfény éve. Olyan esztendő legyen, amelyben a zamatos növények édessé érlelik gyümölcseiket. Olyan esztendő, melyben, a bűnbocsánat tisztaságában élünk... " (Hevesi Simon fordítása)

E poétikus sorok után különleges fordulatot vesz a főpapi imádság:

"A Sáron mély völgyében lakókért pedig így imádkozott: Legyen a Te kegyelmes akaratod, Istenünk és Őseink Istene, hogy házaik ne váljanak sírjaikká " (Jer. Joma. V.2.)

Sáron völgye földomlásokkal, földcsuszamlással fenyegetett terület volt. Így különösképp érthető a kohanita fohász házaik ne váljanak sírjaikká.

Az otthon, a munkahely ne legyen sírrá! ! Az otthon maradhasson a családi élet oázisa, a munkahely pedig a hivatás gyakorlásának, az Élet fejlődésének-fejlesztésének helyszíne!

Uram! Add, hogy ne boruljon fel az Általad teremtett világ rendje!

"...Ijedtség és rettegés szavát hallottuk, mert nincs béke." (Jeremiás 30.5)

Az egész világ feszültséggel, aggodalommal s várakozással teli. Vajon mi lesz holnap? Lesz-e holnap?

Én hiszem teljes hittel, hogy lesz holnap, hogy még édes a fény, melynek napsugarait időnként eltakarják a terror árnyai. Építünk tovább otthont és munkahelyet, közősséget és közös értéket. Amikor az 5762. zsinagógai évet köszöntjük, idézzük a nagy próféta szavait.

" És te ne félj szolgám Jákob, úgymond az Örökkévalö, és ne rettegj Izrael, mert én megsegítelek távolból... " (Jeremiás 30. 10)

Benne bízunk, aki a kegyelemmel és szeretettel, irgalommal viseltetik az alázatos lélekkel és meghallja fohászunkat, s békét ad Izraelnek, s az egész világnak. E gondolatokkal köszöntlek Benneteket, kérve rátok a rabbinikus áldás szavait.

Ámen

Vissza a d'VAR Torá-hoz