"Áldott légy Örökkévaló, aki megtartottál bennünket és
megengedted számunkra, hogy megérjük a mai napot."
Ezen a napon előttünk lebeg az egymásba kapcsolódó, állandóan visszatérő hármas
motívum: a Jom Hásoá, a Jom Házikáron és a Jom Háácmáut.
A Jom Hásoá, amikor hatmillió európai, s ezen belül hatszázezer
magyar zsidó mártír emlékére meggyújtottuk a hat gyertyalángot.
A Jom Házikáron, az emlékezés napja, amikor áldó kegyelettel
gondolunk azokra a hősökre, akik a legdrágábbat, életüket adták Izrael
függetlenségéért.
És Jom Háácmáut, maga a függetlenségi nap, amely Izraelben és a
gálutban egyaránt "moádim l'szimchá", az öröm és a vígság
napja.
Két ággádai tanítást ajánlok az olvasók figyelmébe, amelyek az évezredek
messzeségéből is hozzánk szólnak:
"ÁVIRÁ DIEREC JISZRÁÉL
MÁCHKIM..."
" Izrael levegője bölccsé tesz.". (Bává
Bátrá: 158, a.)
Sok-sok évvel ezelőtt fogalmazódott meg
ezen ősi igazság. Annak tudatában és jegyében, hogy őseink, akik egykoron a
Szentföldön éltek, az egész egyetemes emberiségnek adták a Tórát, magát az
erkölcs fogalmát. A bölcsesség hatotta át a későbbiekben száműzetésben élők
sorsát, elméleti felkészültségét és magát a gyakorlati kivitelezést.
"Alapítsatok tanházakat - szól a régi tanítás, - tanházakat,
amelyekben taníthattok." A szétszóratásban szerte a földön egyik
helyen napfény, a másik helyen árnyék, a zsidóság osztályrésze. De mindenütt
vallja az ősi igazságot,
s mindenütt tanházat alapít, mindenütt zsinagógát épít, azzal a céllal, és
reménnyel, hogy továbbadhatja mindazt, amit egykor "Beerec Hák'dosá", a
Szentföldön örökségül kapott. És imádkozza naponta:
"VETECHEZENÁ ÉNÉNU BESUVCHÁ LECIJON BERÁCHÁMIM..."
A tanítás és az imádság, ami őseinket fenntartotta és megtartotta a
megpróbáltatások évezredeiben. Magam előtt látom a jesivákban éjt nappallá tévő
bochereket, akik odahajolnak a megkopott Talmud fóliáns fölé és tanulnak,
hogy taníthassanak, hogy átadhassák azt a szellemiséget, amelyet örökségül kaptak.
Ez nem volt más, mint "zerá kodes", szent mag. Sok-sok tízezer
talmudista szerte a világon tanította az egyetemességet, amely a zsidóságból fakad.
Ezt a szent magot tengernyi megpróbáltatás, lemondás, majd diszkrimináció érte
szerte a világon. Talmud tudósok, liturgiaköltők, pájtánok foglalkoztak
egyéniségükkel, céljaikkal és vágyaikkal, és próbálták aposztrofálni a "zerá
kodes", e szent mag értékét.
A modern zsidó költészet legnagyobb alakja, Hájim Náhmán Biálik hasonló
miliőből nőtt ki. Látta a különböző helyeken szétszórva elhelyezkedő
jesivákat, ahol hajnaltól késő estig tanultak.
Hadd idézzek néhány sort Biálik költeményéből:
" S elgondolom, mily hatalmas
a mag,
Mely rejtve él az átkozott talajban,
Érné a napnak egy sugara csak,
S belőle mennyi áldásunk fakadna!
Mennyi dús kéve hullana alá,
Ha egy új szellő, mire lelkem vágyik,
Egyengetné és kisimítaná
Az élet ösvényét a jesiváig."
"Zerá kodes", e szent
mag kikelt. A polgári időszámítás szerint 1948-ban, - a zsidó naptár szerint -
Ijjár hó 5-én függetlenné lett a modern Izrael. Szerte a világon nagyhatalmak és
kis országok biztosították szimpátiájukról a zsidó államot. Az elmúlt 54
esztendőben rügy fakadt a mag helyén. Úgy is mondhatnám: megmaradt a mag és rügy is
lett a fán. A Szentföldön Izrael Államában, a zsidó világ központjában és
szívében, együtt van az ókori szellemiség és a modernkor minden egyes csodája. Ha
azt mondom, komputertechnika. Ha azt mondom, világszínvonalú mezőgazdaság, ha azt
mondom, hogy csúcstechnológia, mind-mind azonos Izraellel. Ha azt mondom, hogy
könyvtárak - nemcsak nyilvánosak, hanem magánkönyvtárak - az is Izrael.
Sok izraeli házban jártam. Láttam gazdagabbat és szegényebbet. Elegánsan
berendezettet és olyat, amelyre a sivárság volt a jellemző. De minden házban ott volt
a könyv. Mert ez a nép nem más, mint a "könyv népe". Ez, a
virágok, a védett természet országa. Az egyik kozmonauta azt mondta, hogy amikor fenn
járt a világűrben és letekintett, a Földközi tenger környékén látott egy
csodálatos oázist. Nem értette első pillanatban, hogy mi az.
Aztán rádöbbent: ez Izrael.
A visszatértek, a hazatértek, az egykori üldözöttek gyerekei, a Soá túlélői, a
megpróbáltatások számkivetettjei keresték és megtalálták az ó- illetve új
hazát. Igaza van az ősi tanításnak:
"ÁVIRÁ DIEREC JISZRÁÉL
MÁCHKIM..."
Izrael bölccsé tesz, racionálisan gondolkodóvá, jövőtervezővé.
Annak idején, amikor a jeruzsálemi
Templom állt, - így mondja az ággáda tanítása - a Templom fundamentumát "even
s'tijá"-nak, "alapkőnek" nevezték el. Egyes kommentátorok ezt a
szót, hogy s'tijá úgy interpretálják: ez nem más, mint egy forrás. Ebből
a forrásból meríthetett az egész világ.
Annak idején egy tiszta forrás volt ott, amely - s ezt büszkén vállaljuk -
megtermékenyítette az egész világot. Inspirálólag hatott évezredek irodalmára és
művészetére. Döntő módon befolyásolta az etika világképét. De általában úgy
fogalmazhatunk: odaállt minden progresszió mellé. Ez a tiszta forrás alapként is
szolgált, s ebből meríthetett az egész világ hitet és dicsőséget.
Hogyan fogalmazták ezt meg a Függetlenségi Nyilatkozat alkotói? Hadd idézzem
tanúnak: "Izrael prófétainak szellemében a szabadság, jog és béke
ideáljait tekinti léte alapjának. És egyenlő társadalmi és politikai jogokat
biztosít minden polgárának vallásra, nemzetiségre és nemre való tekintet nélkül.
Gondoskodik a vallási, lelkiismereti, nyelvi és művelődési szabadság
fenntartásáról. Védelemben részesíti valamennyi vallás szent helyeit...".
Az ezen elveket valló embereket az elmúlt 54 esztendő alatt többször akarták
(akarják ?) a tengerbe szorítani. De e nép, mint annyi más alkalommal a
történelemben, a megpróbáltatások viharából, a terror nyomait testben-lélekben
viselve, győztesen került ki. Napjaink mérhetetlen fájdalmakat magán hordó
világában is vallja:
Izrael népe él és élni
fog!!
|
