Vissza a D'vár Torá-hoz

  

Schőner Alfréd:
ÁM JISZRÁÉL CHÁJ

Jom Háácmáut , 2002 április 17.
Izrael 54. születésnapja


"Áldott légy Örökkévaló, aki megtartottál bennünket és megengedted számunkra, hogy megérjük a mai napot."

Ezen a napon előttünk lebeg az egymásba kapcsolódó, állandóan visszatérő hármas motívum: a Jom Hásoá, a Jom Házikáron és a Jom Háácmáut.
A Jom Hásoá, amikor hatmillió európai, s ezen belül hatszázezer magyar zsidó mártír emlékére meggyújtottuk a hat gyertyalángot.
A Jom Házikáron, az emlékezés napja, amikor áldó kegyelettel gondolunk azokra a hősökre, akik a legdrágábbat, életüket adták Izrael függetlenségéért.
És Jom Háácmáut, maga a függetlenségi nap, amely Izraelben és a gálutban egyaránt "moádim l'szimchá", az öröm és a vígság napja.

Két ággádai tanítást ajánlok az olvasók figyelmébe, amelyek az évezredek messzeségéből is hozzánk szólnak:

"ÁVIRÁ DIEREC JISZRÁÉL MÁCHKIM..."
" Izrael levegője bölccsé tesz.".
(Bává Bátrá: 158, a.)

Sok-sok évvel ezelőtt fogalmazódott meg ezen ősi igazság. Annak tudatában és jegyében, hogy őseink, akik egykoron a Szentföldön éltek, az egész egyetemes emberiségnek adták a Tórát, magát az erkölcs fogalmát. A bölcsesség hatotta át a későbbiekben száműzetésben élők sorsát, elméleti felkészültségét és magát a gyakorlati kivitelezést.

"Alapítsatok tanházakat - szól a régi tanítás, - tanházakat, amelyekben taníthattok." A szétszóratásban szerte a földön egyik helyen napfény, a másik helyen árnyék, a zsidóság osztályrésze. De mindenütt vallja az ősi igazságot,

s mindenütt tanházat alapít, mindenütt zsinagógát épít, azzal a céllal, és reménnyel, hogy továbbadhatja mindazt, amit egykor "Beerec Hák'dosá", a Szentföldön örökségül kapott. És imádkozza naponta:
"VETECHEZENÁ ÉNÉNU BESUVCHÁ LECIJON BERÁCHÁMIM..."

A tanítás és az imádság, ami őseinket fenntartotta és megtartotta a megpróbáltatások évezredeiben. Magam előtt látom a jesivákban éjt nappallá tévő bochereket, akik odahajolnak a megkopott Talmud fóliáns fölé és tanulnak, hogy taníthassanak, hogy átadhassák azt a szellemiséget, amelyet örökségül kaptak. Ez nem volt más, mint "zerá kodes", szent mag. Sok-sok tízezer talmudista szerte a világon tanította az egyetemességet, amely a zsidóságból fakad. Ezt a szent magot tengernyi megpróbáltatás, lemondás, majd diszkrimináció érte szerte a világon. Talmud tudósok, liturgiaköltők, pájtánok foglalkoztak egyéniségükkel, céljaikkal és vágyaikkal, és próbálták aposztrofálni a "zerá kodes", e szent mag értékét.

A modern zsidó költészet legnagyobb alakja, Hájim Náhmán Biálik hasonló miliőből nőtt ki. Látta a különböző helyeken szétszórva elhelyezkedő jesivákat, ahol hajnaltól késő estig tanultak.
Hadd idézzek néhány sort Biálik költeményéből:

" S elgondolom, mily hatalmas a mag,
Mely rejtve él az átkozott talajban,
Érné a napnak egy sugara csak,
S belőle mennyi áldásunk fakadna!
Mennyi dús kéve hullana alá,
Ha egy új szellő, mire lelkem vágyik,
Egyengetné és kisimítaná
Az élet ösvényét a jesiváig."

"Zerá kodes", e szent mag kikelt. A polgári időszámítás szerint 1948-ban, - a zsidó naptár szerint - Ijjár hó 5-én függetlenné lett a modern Izrael. Szerte a világon nagyhatalmak és kis országok biztosították szimpátiájukról a zsidó államot. Az elmúlt 54 esztendőben rügy fakadt a mag helyén. Úgy is mondhatnám: megmaradt a mag és rügy is lett a fán. A Szentföldön Izrael Államában, a zsidó világ központjában és szívében, együtt van az ókori szellemiség és a modernkor minden egyes csodája. Ha azt mondom, komputertechnika. Ha azt mondom, világszínvonalú mezőgazdaság, ha azt mondom, hogy csúcstechnológia, mind-mind azonos Izraellel. Ha azt mondom, hogy könyvtárak - nemcsak nyilvánosak, hanem magánkönyvtárak - az is Izrael.
Sok izraeli házban jártam. Láttam gazdagabbat és szegényebbet. Elegánsan berendezettet és olyat, amelyre a sivárság volt a jellemző. De minden házban ott volt a könyv. Mert ez a nép nem más, mint a "könyv népe". Ez, a virágok, a védett természet országa. Az egyik kozmonauta azt mondta, hogy amikor fenn járt a világűrben és letekintett, a Földközi tenger környékén látott egy csodálatos oázist. Nem értette első pillanatban, hogy mi az.

Aztán rádöbbent: ez Izrael.

A visszatértek, a hazatértek, az egykori üldözöttek gyerekei, a Soá túlélői, a megpróbáltatások számkivetettjei keresték és megtalálták az ó- illetve új hazát. Igaza van az ősi tanításnak:

"ÁVIRÁ DIEREC JISZRÁÉL MÁCHKIM..."
Izrael bölccsé tesz, racionálisan gondolkodóvá, jövőtervezővé.

Annak idején, amikor a jeruzsálemi Templom állt, - így mondja az ággáda tanítása - a Templom fundamentumát "even s'tijá"-nak, "alapkőnek" nevezték el. Egyes kommentátorok ezt a szót, hogy s'tijá úgy interpretálják: ez nem más, mint egy forrás. Ebből a forrásból meríthetett az egész világ.
Annak idején egy tiszta forrás volt ott, amely - s ezt büszkén vállaljuk - megtermékenyítette az egész világot. Inspirálólag hatott évezredek irodalmára és művészetére. Döntő módon befolyásolta az etika világképét. De általában úgy fogalmazhatunk: odaállt minden progresszió mellé. Ez a tiszta forrás alapként is szolgált, s ebből meríthetett az egész világ hitet és dicsőséget.
Hogyan fogalmazták ezt meg a Függetlenségi Nyilatkozat alkotói? Hadd idézzem tanúnak: "Izrael prófétainak szellemében a szabadság, jog és béke ideáljait tekinti léte alapjának. És egyenlő társadalmi és politikai jogokat biztosít minden polgárának vallásra, nemzetiségre és nemre való tekintet nélkül. Gondoskodik a vallási, lelkiismereti, nyelvi és művelődési szabadság fenntartásáról. Védelemben részesíti valamennyi vallás szent helyeit...".
Az ezen elveket valló embereket az elmúlt 54 esztendő alatt többször akarták (akarják ?) a tengerbe szorítani. De e nép, mint annyi más alkalommal a történelemben, a megpróbáltatások viharából, a terror nyomait testben-lélekben viselve, győztesen került ki. Napjaink mérhetetlen fájdalmakat magán hordó világában is vallja:

Izrael népe él és élni fog!!

Vissza a d'VAR Torá-hoz