Vissza a D'vár Torá-hoz

  

Schőner Alfréd:
„…és ideje van a kő összegyűjtésének”
(Kohelet 3.5)

Kol Nidré , 2002 szeptember 15. Debrecen


idejeko1.gif (852 bytes)
(Zsolt. 97.11)

Szerte a világon ezekben az órákban az előbb elhangzott szavak csendülnek fel a Magasságok felé, a Világ Alkotója felé. Ilyenkor együtt vagyunk valamennyien lélekben és érzelmekben. Azok, akiket elsodort az élet, s azok is, akik véglegesen eltávoztak közülünk. Most, itt vannak a szívünkben, dobognak a lelkünkben, szinte érezzük őket. Odanézünk arra az "ominózus" helyre, és látjuk őt. Őt, aki felnevelt, aki irányította lépteinket, s kirajzolódik előttünk a kép, amikor - sok-sok évtizeddel ezelőtt - áldott emlékű apánk rátette kérges, fáradt kezét a fejünkre, és azt mondta: "Jövoreheho ...", " a Jóisten áldjon meg fiam !". Ez az áldás elkísér, ezt az áldás várjuk a magasságokból.

idejeko2.gif (723 bytes)

- "az elődök érdeme miatt" részesítsen áldásában bennünket a Mindenható kegyelme.

Drága Testvéreim! Kol nidré este van, számunkra, zsidó emberek számára az esztendő legfontosabb estéje.

 idejeko3.gif (1035 bytes)

"Minden folyó a tengerbe rohan és a tenger mégsem telik meg".
(Kohelet 1. 7)

Igen, azt látjuk hogy az egymást követő nemzedékek lelki, érzelmi folyama lassan beleszívódik az emberiség történelmébe, s az emberiség történelme még mindig nyitott, tág, szabad és reménységgel teli.

Reménységgel teli?

Hogy is olvassuk? "Mindennek rendelt ideje van."

idejeko4.gif (1829 bytes)

"Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek. Ideje a gyásznak, ideje a táncnak. Ideje a kődobálásnak és ideje van a kövek összeszedésének." - olvassuk Kohelet könyvében (Kohelet 3. 4-5.)


Mintha a bibliai szöveg kelne életre a bibliai földön, Atyáink országában, Izraelben, ahol dobálják a köveket. Nincs olyan nap, hogy ne zuhanna zsidó emberre kő, a pusztítás és a megsemmisítés köve. S most is úgy érezzük, talán megint - távoli messzeségből - felénk akar dobni valaki, immár nem is követ, de mindent elpusztító rakétát.

Mi pedig több emberöltő óta próbáljuk "gyűjtögetni" a köveket, a mi életünk nem más, mint egy nagy "gyűjtögetés". Hol az összetört mácévákat, sírköveket állítjuk fel, hol a megszentségtelenített, összetört zsinagógák épületeit próbáljuk újraépíteni. Hol a megtaposott, megszégyenített és megalázott életünk köveit szándékszunk kisebb darabokból újból- és újból felépíteni.

"Mert ideje van a kődobálásnak, és ideje van a kövek összeszedésének."

Amikor erre a mai estére készültem, elém villant egy mondat, amely Jóma traktátusából való (53./b). A talmudi egység a főpap imájáról szól. A főpap, a Kohén Hágádol, egy évben egyszer belépett a legbelsőbb szentélybe, és imádkozott mindenkiért. Először önmagáért, aztán népéért, családjáért, végül az egész világért. Mi zsidók imádkozunk önmagunkért és imádkozunk másokért is, annak reményében, hogy van, aki meghallgatja. A főpapi ima olyan gyönyörű volt, olyan mély, olyan áhítattal teli, hogy annak leírása besímul a máchzorba, a nagyünnepi imakönyvbe. Különleges látvány volt, ahogy a főpap bement a Szentélybe, és mindenkiért imádkozott. A XX. század első évtizedeinek nagy tehetségű zsidó költője, Kiss József így ír Az én imádságom c. versében:

"Mikor levetve papi bíborát,
S minden hivalgó földi éket,
A főpap öltött tiszta lenruhát,
S a legbensőbb szentélybe lépett,
Meghozni az urnak áldozatát,
S feloldani bűntől a népet."

Oly megrendítő volt egykor a főpap imája, hogy belevésődött a Tálmudba, íme néhány szó az eredeti forrásból:

idejeko5.gif (1553 bytes)

" Legyen meg akaratod szerint Örökkévaló Istenem, Világ Alkotója, legyen ez az esztendő vízben és napfényben, tűzben, világosságban bőséges, gazdag".

Sok-sok évezreddel ezelőtt két fogalmat emelt ki a főpapi áldás: sáná gsumá, a vízzel telített évet, és sáná shuná, a napfénnyel, világossággal, tűzzel teli évet.

Döbbenetesen okosak voltak a mi eleink.

A főpap olyan évet kért, ahol lesz elegendő víz. Nem kevesebb, nem is több. Pont annyi, amennyi éppen kell.

Ha kevés a víz, szenved a természet Ugyanakkor, ha árvíz tombol, megsemmisül az ember és környezete. Prága belvárosában embermagasságban dűbörög a hullám áradata. Az Alt Neu Schul-ban, a legszentebb zsinagógák egyikében derékig ér a víz, az emberek csónakkal járnak be a templomba. Petőfi szavait idézve "...a víz az úr". Az ember nem tud, néha nem akar ellenállni a víz erejének.

Egy régi tanítómesterünk úgy fogalmazott, hogy léteznek tengerszemek, egykori hatalmas óceánok kicsi maradványai. Magyarországon is vannak. És időnként, napsütésben, szélcsendes időben fodrozódó fehér hullámokat lehet látni a tengerszemek vizének tetején. A geológusok úgy tartják, hogy ez nem véletlen, ugyanis a tengerszemek valahol összeérnek a föld mélyén. S amikor a távoli messzeségben dübörög a tenger, s hatalmasak a hullámok, akkor ez a vajúdó erő a tengerszemekben is érződik. Megmutatkozik a víz fantasztikus ereje.

A zsidó történelem olyan, mint a tenger. Bárhol a világon hatalmas történelmi hullámok zajlanak, a tengerszemen érződik a hullám ereje. Bárhol a világon a zsidósággal történik valami, a te kis "tengerszemedben", a te életedben is lecsapódik az.

A Tálmud második mondatrésze így hangzik:

Sáná shuná, "legyen kellő mennyiségű fény", erő, ma azt mondanánk energia. A költő úgy fogalmazott egykor:


"Ismeritek a vidám rőzselángot
S ropogását a vályog tűzhelyen?
A nyílt arcokat, a nyájas világot,
Hol tréfa és dal önként megterem?
Recsegő gallytól pattogó szilánktól
Lestem el egykor a dal ütemét.
Hol az a tűz? Mi lett a rőzselángból?
Nekem elhamvadt - talán másnak ég."
(Kiss József: Tüzek)

Igen, a tűz melegséget ad, a tűz fényt ad és biztonságot. De lehet, van pusztító tűz is. Gyakran olvasható a napilapokban, hogy távoli messzeségből diktátorok fenyegetnek, hogy elküldik a "modern tüzet", és elpusztítják a zsidó népet. Hányszor, de hányszor égett már Auschwitz tüze? Vajon lehetséges ez újból?

Lehetséges ?!.

A főpap tudta pontosan, miért imádkozik. Kellő mennyiségű vízért és olyan energiáért, amely nem pusztít, hanem melegséget, nyugalmat áraszt.

Ez a sokat szenvedett, rendkívül sokat vesztett nép életre ítéltetett. Nehezen él, néha küszködve, megpróbáltatásokkal tele, de tudja, hogy van, aki vigyáz reá itt és az örök életben. Ő. aki Izrael Istene, aki óvta ennek a népnek léptét, vigyázott rá a megpróbáltatások és a történelmi kataklizmák ellenére.

Amíg élünk, a szívünkben él a a remény, amely elpusztíthatatlan. Mert mi az a nép vagyunk, akiről azt írja a próféta: ásziré hátikvá "a remény foglyai". A bizakodásé és az optimizmusé.

idejeko6.gif (1982 bytes)
(Daniel 12. 3.)

Ámen.

Idejekokep3.jpg (27842 bytes)
Mauricy Gottlieb: Jom Kipur a zsinagógában, 1878

Vissza a d'VAR Torá-hoz