Varga György judaisztika tanár szak III. évfolyam:
TOLDOT


Elhangzott az OR-ZSE zsinagógájának kidusán, 2006.11.27-én.

Kedves zsidó Testvéreim!

Szeretettel köszöntök mindenkit, tanáraimat, a zsinagóga híveit és hallgatóinkat.

Hetiszakaszunk neve Toldot, amely elsősorban az elsőszülött jogáról, Izsák és a filiszteusok harcáról, Izsák áldásáról szól. Én nem a hetiszakasz egészéről, hanem egy kis részről fogok beszélni.
Idézem hetiszakaszunk első mondatát:
Veéle toldot Jichák ben Ávráhám.Ávráhám holid et Jichák.”
Magyarul ez így hangzik:
És ezek Izsáknak, Ábrahám nemzettségei. Ábrahám nemzette Izsákot.

Furcsa, hiszen azt mondja az írás, idézem: ”Izsák Ábrahám fia”.
Miért szükséges megemlíteni, hogy Ábrahám nemzette Izsákot?
Miért kell nyomatékosítani ezt a tényt?:
A rossz nyelvek ugyanis azt beszélték, hogy Sára talán Abimelechtől, Gerár országának királyától fogant. E rosszindulatú feltételezés még a Vájérá hetiszakaszban, a 20. fejezet második mondatára utal. Idézem:
„… És azt mondta Ábrahám Sáráról, feleségéről: a nővérem ő. És Ábimelech, Gerár királya elküldött érte és magához vette Sárát.”

Igaz, hogy Izsák, hasonlított Sárához, hiszen erényes, erkölcsös, igaz ember volt, ugyanakkor, úgymond, Abimelech „tulajdonságait” is magán viselhette?
Ezért alkotta I-ten Izsák külsejét egészen, Ábrahám formájához, hogy egyértelműen, szinte kísértetiesen hasonlítson rá.
Így, aki csak látta Izsákot, aki a megszólalásig hasonlított Ábrahámra. Legott beismerte: Ábrahám holid et jichák, azaz: Ábrahám nemzette Izsákot.

De miért engedte I-ten, hogy rossz nyelvek ilyeneket állítsanak Sáráról? Lehet, hogy maga Sára is gondolkodott ezen?
Talán ő is vívódott a pletykák, az alaptalan híresztelések áradatáról?
Sára, szinte egész életét önkontroll alá vetette.
Tisztaságához, hűségéhez semmi kétség nem fért.
Nem talált egész múltjában egyéb kivetni valót, mint azt, hogy mikor az angyal hírül hozta, hogy fiút fog szülni, ő mindössze kétkedő mosollyal fogadta a hírt. Ez a magatartás okozhatta, hogy I-ten ilyen módon büntette Sára ősanyánkat, hogy a gonosz emberek rajta is mosolyoghattak és a rossz ízű pletykák kereszttüzébe keveredett.
A szentírási történet, és a Tórához fűződő kommentár sorozat a mindenkori emberhez is beszél. Hangsúlyozza a tisztességes élet, az erényes élet, a becsületes élet fontosságát. A hűség, szépséges és emelkedett fogalmát. Napjaink, kavalkáddal teli forgatagában is arra utal, hogy az élet egyik legszebb része a becsületes, erényes, őszinte, öntudatos gondolkodás, amely az önkontroll szükségességét sem zárja ki.
Többek között az erény, a lelki és fizikai tisztaság szükségességére, fontosságára és nélkülözhetetlenségére hívja fel valamennyiünk figyelmét.
Kedves Hittestvéreim!
E gondolatok jegyében köszöntöm valamennyiüket és kívánok áldott, békés, nyugalomban eltöltendő szép szombatot.
Tisztel hölgyeim és uraim köszönöm, hogy meghallgattak.

Vissza a D'vár Torá-hoz