Elhangzott az OR-ZSE zsinagógájának kidusán, 2008.02.29-én.
E heti szakaszunk a
Ki Tiszá többek közt az aranyborjúról szól. Mint tudjuk, Mózes
felment a Szináj hegyre, hogy az Ö.valóval beszéljen. Az Ö.valótól
két kőtáblát kapott, amin a Tízparancsolat szerepel.
Amíg Mózes fent volt, addig lent, a hegy lábánál az Egyiptomból
kihozott nép zúgolódni kezdett. Elhagyta őket a hitük és reményük
abban, hogy valóban létezik Isten. Viszont az embernek mindig kell
valami, amiben hihet, ezért az aranyaikból egy szobrot készítettek,
az aranyborjút. Leborultak előtte és bálványként imádták. Amikor
Mózes meglátta ezt, széttörte a frissen kapott kőtáblákat és az
aranyborjút is.
Őseink vétkeztek az Ö.való ellen, Mózes mégis kiállt értük, és újra
felment a hegyre, hogy a népért könyörögjön. Elérte a célját. Az
Ö.való megbocsátott. Nem tudni miért, talán azért, mert az Ö.való
kiválasztott népe vagyunk, vagy mert megbánták a bűneiket.
A legtöbb embernek szüksége van egy felsőbb erőre, akihez fordulhat,
amiben hihet. Ez segítséget nyújt, erőt ad a nehéz pillanatokban.
Úgy érezzük, sosem vagyunk egyedül, hiszen mindig velünk van.
A nép elvesztette a hitét, türelmetlen volt, pedig mint tudjuk,
türelem rózsát terem. Talán érdemes lett volna várni arra a rózsára,
hogy ismét hinni tudjanak.
Köszönöm, hogy meghallgattak! Szép szombatot kívánok mindenkinek!
|