(Az ünnep nevének ismert kiejtései: szukajsz, szükesz, szikesz)
Az ünnepi sorozat kilenc napig tart. Az elnevezés a történelmi
múltat idézi, amikor őseink az Egyiptomból való kivonulás után, a 40
éves pusztai vándorlás alatt sátorban (héberül: szukká) laktak, s
erkölcsi világukat a természetes környezet határozta meg. Itt
szerezték meg a nomád élet maradandó élményét.
Az ünnep mezőgazdasági hátterére utal a tórai név: Hág Heászif, a
betakarítás. Mózes V. könyve a Zmán szimcháténu kifejezést
használja, magyar fordítása: örömünk ünnepe. A hagyományos zsidó
irodalomban amikor a héber hág (ünnep) szó szerepel, az mindig
Szukot-ra vonat- kozik. Az első két nap főünnep. Főzésen kívül más
munkát nem végzünk.
A 3-7. nap félünnep, szabad dolgozni. (A 7. nap: Hosáná Rábbá.) A 8.
nap: Smini Áceret, azaz záróünnep. Főzésen kívül más munkát nem
végzünk.
A 9. nap: Szimhát Torá, a Tóra örömünnepe. Főzésen kívül más munkát
nem végzünk.
A ünnep első hét napján a sátor szinte második otthonunk, ott
imádkozunk, s ha lehet, ott is étkezünk. Mindenesetre, az ünnepet
köszöntő kiddust (bor-áldást) és a bárhesz megszelését ott végezzük
el! A sátor hangulata nem véletlenül magával ragadja a gyerekeket.
Hajdan, nem is olyan régen, Budapest egy részén szinte minden ház
udvarán és az erkélyeken látni lehetett ősszel sátrat. A zsidók
"versenyre" keltek egymással, ki épített közülük szebb ünnepi
hajlékot.
Amint a sofárnak és az imakönyvnek, úgy a sátornak is szépnek kell
lenni. E gondolat ölt testet, amikor a szépség iránti vágyat
hangsúlyozzuk itt, az ideiglenes lakóhelyen. Gyertyatartókban ég az
ünnepi láng, a falakat áhítatot ébresztő képek, gyermekrajzok,
zsinagógai takarók díszítik. Jó, ha a legkisebbeket kérjük fel a
sátor "berendezésére" . A sástetőre szőlőt, szilvát, diót szokás
akasztani. Kicsi a sátor, mégis sokan, szinte mindenki belefér.
Az ünnepi csokor
Mózes III. könyvében ezt olvassuk:
"És vegyétek az első napon a díszfának gyümölcsét, pálmaágakat,
sűrűlombú fának és fűzfának a gallyát, és örüljetek az Örökkévaló, a
ti Istenetek előtt hét napon át."
Az ünnepi csokor tehát négyféle növényből (héberül: ÁRBÁÁ MINIM)
áll. A díszfa gyümölcse: az ETROG. Pálmaág: LULÁV. Sűrűlombú fa
gallya: MIRTUSZ, s a negyedik: FŰZFA. A Szentföld jellegzetes
növényzetének négy fajtáját képviseli az ünnepi csokor: a fákat, a
gyümölcsöket, a díszcserjéket és a vadon termő növényeket.
Ezeket használjuk a sátorban, a Hállél imában és az istentiszteletek
végén a körmenetnél. Előírás az ünnepi csokor jellegzetes mozgatása:
keletre, délre, nyugatra, északra, fölfelé, lefelé.
Hadd idézzünk egy szép, régi zsidó tanítást erről a jelképünkről:
Az ünnepi csokor négy különféle növényből áll: valamennyi darabja
Izrael fiaihoz hasonlítható. Az eteog (a citrusalma) ízletes és
illatos, hasznos és kellemes egyszerre, akárcsak az a zsidó, aki
ismeri a Tórát és számos jócselekedetet gyakorol. A pálmaág, a luláv
szintén hittestvéreinkre emlékeztet: azokra a jámborokra, akik nem
ismerik ugyan a Tórát, de hasznos tagjai közösségünknek. A datolya,
a pálma termése ugyanis ízletes, de illata nincs. A mirtusz
illatához viszont nem társul semmiféle íz, így azoknak a zsidóknak
sincs semmi hasznuk, akik tudásukat csak díszként mutogatják. S
végül - mint a fűzfa ága - vannak hittestvéreink, akik sem
tudásukkal, sem jócselekedeteikkel nem válnak ki. És mégis, a Tóra
azt mondja: "Valamennyien - egymást kiegészítve - alkossanak teljes,
ünnepi csokrot. S ha így tesztek, az Örökkévaló lesz általa
felmagasztalva ... "
HOSÁNÁ RÁBÁ
Ez a nap tulajdonképpen a Szukot hetedik, s egyben utolsó napja. A
régi hagyomány arra tanít, hogy ekkor végleges lezárást nyer a
nagyünnepeinken hozott isteni ítélet.
Hajdan virrasztással töltötték ezt az éjszakát: Mózes V. könyvét és
zsoltárokat, valamint talmudi részleteket olvastak.
Fehér függöny borítja a frigyszekrényt. s fehér a színe a
tóraolvasóasztal terítőjének. Nagyünnepi dallamok csendülnek fel
újra a zsinagógában.
Az ünnepi muszáf ima elmondása után az összes Tórát kivesszük a
frigyszekrényből, és az ünnepi csokorral hét körmenetet teszünk ...
A nap különleges szokása (sájnesz), amikor a fűzfaágakból kötött
csokrot megrázzuk, leveleit lehullajtjuk. E jelképes szertartás azt
tükrözi, hogy bűneinktől kívánunk megválni. Az istentisztelet végén
utoljára mondjuk el a 27. zsoltárt, amelyet elul hónap elejétől
reggel és este közösen imádkozunk el templomainkban.
SMINI ÁCERET
Bibliai eredetre utal ez a név, amely Szukot nyolcadik napja.
Jelentése: záróünnep. Voltaképpen mégis önálló ünnep. Esőt és gazdag
termésű évet kérünk. A három zarándokünnep tórai olvasmánya a
szegények megsegítésére és az ünnepek méltó megtartására hívja fel a
figyelmet. Az istentisztelet befejező részében kitlit ölt a kántor,
és esőért fohászkodunk: a Szentföldön ilyenkor kezdődik az esős
évszak, amely az egész esztendőt meghatározza.
SZIMCHÁT TORÁ
Az ünnep nevének jelentése: a Tóra öröme. A 9. századtól kezdték
megtartani Babilóniában. Azóta a zsidóság egyik legkedvesebb és
legszeretettebb napja. Ilyenkor a zsinagóga vidám zsibongással telik
meg, és a gyerekek színes, apró zászlókat lengetnek. A férfiak az
összes Tórával hétszer körbejárják a templomot, s a gyerekek
zászlókkal követik őket. Az asszonyok cukrot dobnak nekik. Mindenki
örül, táncol és énekel. Elvégre a Tóra örömünnepe ez.
Reggel az istentisztelet rendje ugyanaz, mint más ünnepnapokon.
A Hállél (hálaadó zsoltárok) elmondása után megismételjük az esti
körmeneteket. A tóraolvasás Mózes búcsú-áldását tartalmazza.
A folytatólagosság érzékeltetése végett nemcsak befejezzük, hanem
azonnal újra is kezdjük a szent tekercsek olvasását. Akit -
többnyire a rabbit - a Tóra befejezéséhez hívnak fel, az a Tóra
vőlegénye (Hátán Torá), míg a kezdés vőlegényének (Hátán Brésit)
nevezik azt, aki Mózes 1. könyvének első fejezetét kapja. Végül a
prófétai rész vőlegénye (Hátán Máftir) olvassa fel Jósua könyvének
első fejezetét. Ez a különleges elnevezés úgy jöhetett létre, hogy a
zsidó hagyomány a Tórát menyasszonyként 'Ünnepelte. A közösség úgy
érezte, "eljegyezte" magát Mózes tanításaival. Ilyenkor tehát
"vőlegényt" választottak.
Régi szokás szerint a három "vőlegény" - többnyire halvacsorán
-vendégül látja a gyülekezet tagjait. A Tóra olvasásakor minden
jelenlévő férfit felhívnak a Tórához. Azok a kisfiúk, akik még nem
töltötték be 13. életévüket, szintén a Tórához járulnak: fejük fölé
tálit-ot feszítenek, s közösen mondják el az áldást.
*
A dolgozat a Halljad Izrael című kötetben jelent meg
(MIOK, 1989)
Sátoros ünnep, Amszterdam, 1700,
fametszet
Árbáá Minim, az ünnepi csokor
2007.09.24
Schőner Alfréd
|