(Elhangzott a Szegedi Nemzeti Színházban, 2001. november. 24-én)
“Mimáámákim kerátichá
HáSém…A mélységből szólítottalak Uram”
(Zsoltárok 130.1)
(Amidőn a zsoltárköltő szavait idézem, e beszédet a
többezer ártatlanul megsemmisített szegedi zsidó emlékének szentelem, akik a Sóá
éveiben, életüket áldozták származásukért. A mélységből szólt kérő szavuk, s
nem volt, aki meghallja…)
“Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.”
(Genesis 1. 1.)
Csodálatos mondat, megindító, emlékezetet felidéző
szavak. Kész a nagy mű, s benne a teremtés koronája, Isten képmása, az ember. A
gondolkodó. Vétkezett az első emberpár, nem követvén az isteni szót, s
kérlelhetetlen osztályrésze az Éden kertjéből való kiűzetése. Ádám elrejtőzik
félelmében, s ekkor elementáris erejű hang hallik. Hang, amely megremegteti az
univerzumot.
“Szólott az Örökkévaló, az Isten, s kérdezte: Hol
vagy ember?” (Genesis 2. 9.)
E mondat évezredek óta él az emberiség lelkületében,
létezik a vissza-visszatérő, örökké időszerű emberi kérdések között. Választ
keres múltbeli cselekedeteinkre. Eljövendő reményeinket talán aranykeretbe foglalja,
talán vészjósló árnyékkal palástolja.
Hol vagy ember?
Néha kétes indulatok vezénylik az embert. Talmi
értékek, nagyzoló álmok, megvalósíthatatlan eszmények. Meg tudunk szabadulni
ezektől? Mikor találjuk meg azt a húrt, amely minden léleknek egyformán csendül?
Mikor kapunk választ, kapunk-e egyáltalán választ a “Hol vagy ember?” kérdésre?
Világunk, önmagunk és társunk az Ember jobb
megismerése,
- mozaikszerű, színes tradíciónkban való elmélyedés,
- hitünk mélyebb átélése,
- az érzelemvilág színesebbé tétele,
- az egyén és a család boldogulása,
- a közösségi élet felvirágoztatása,
- a személyes példamutatás,
- világunk jobbá-tétele,
Mind-mind olyan nemes eszmények, megvalósításra váró
ideálok, amelyek célként lebegnek előttünk. Keressük az utat. Keressük az embert. S
keressük az Urat.
Ha keressük Istent, megtaláljuk Őt. Ha kérdezzük az
embert, válaszol nekünk.
Ha fürkésszük a végtelent, belső békességünket is
megtaláljuk.
“Az egykori lengyelországi, primislámi Méir rabbi
mesélte a legendát: Fiatal koromban nagyon sóvárogtam, hogy Illés próféta, a
megváltás előhírnöke megjelenjék nekem. Szóltam apámnak, aki ezt mondta: ’ha
buzgósággal tanulsz, s erős benned a segítőkészség érzése, megláthatod őt, őt.
Illés prófétát’. Négy héten át kora reggeltől késő estéig tanultam, s vártam
az áhított találkozást, de hiába. Ekkor megint szóltam apámnak.
– Menj és tanulj! – volt a válasz.
Egyszer könyvbe merülve ültem az iskolában, amikor
belépett egy rongyos ruhájú ember, vállán bugyor, arcát szakáll borította.
– Letehetem itt a holmimat, kipihenhetem hosszú utam fáradságát? -kérdezte
- Fáradt vagyok, nagy út van mögöttem.- tette hozzá.
De én nem hajoltam szavára, magára hagytam, nem segítetem. Mire elment az idős ember,
észre se vettem. Maradt az üresség. Az űr a házban és a lelkemben.
Nemsokára bejött apám az iskolába, szelíd tekintettel rám nézett, és kérdezte.
- Láttad Illést, a prófétát? Itt volt a megváltás hírnöke nálad, s te nem
figyeltél rá, ” – eddig a történet.
A hitnek, az áhítatnak, a tanulásnak, a kultúra
megszerzésének rendeltetése van. A szellemi érték csak akkor maradandó, ha a
közkincsévé válik. Ha nem öncélú. Ha segítsz a másikon, ha örömet okoz a
társad arcán is felvillanó mosoly. Ha megtalálod önmagadat, és észreveszed a
másikat is. Ha hiszel Benne, Benne, ki Alkotója a Világmindenségnek. Ki ismeri a szív
indulatait, aki értékeli a tetteket. Aki ma is, mint mindig felteszi a kérdést:
Ájeká?
Hol vagy ember?
Oly jó lenne hallani a próféták korából sugárzó
üzenetet:
Hineni! Íme itt vagyok!
Oly jó lenne hinni, hogy továbbra is a becsület és a
megértés lesz az ember jellemének formálója. Aki ismeri és gyakorolja a szeretet
eszményét. Aki nem áll tétlenül, közömbösen, ha a segélyt kérő szó megérinti
a lelkeket. Aki átérzi az idő szavát, de folytatója az elődök képviselte
tradícióknak. Aki kiáll az igaz emberi értékek mellett, hisz a jóságban, hisz a
megújulásban. Akik hisz az áhítat fenségében, s az imában. A békében.
Bibliai eredetű, mindannyiunk által jól ismert Maleáchi
prófétától származó idézet, egyike a legszebbeknek, amely így hangzik, idézem:
"Nemde egy atyánk van-e valamennyiünknek, nemde egy
Isten teremtett bennünket?" (2, 10)
Alá - és fölérendeltséget a Biblia nem ismer.
A következő gondolat nem bibliai, hanem a Talmud
traktátusából való. (Sábát 21.) Közismert, régi, hagyományos tanítás,
Hiléllel, híres tanítómesterrel kapcsolatos, akihez egyszer odament egy pogány, és
azt mondta neki:
"Mondd el nékem, hogy mi a zsidóság lényege!"
hangzott a kérdés
Amit nem akarsz magadnak, azt ne tedd a másiknak!" – így a válasz.
Ez a zsidóság lényege, minden más csak kommentár!
Egy modern háláchikus forrásból is idézek:
"Mihez hasonlítható a népek, nemzetek, vallások közötti kapcsolat? Talán egy
szimfonikus zenekarhoz, amelyben vannak lágyabb és vannak mélyebb, erőteljes hangok.
Nagyon vigyázz arra - mondja a szerző -, nehogy az egyik elnyelje a másikat, hanem úgy
szóljanak külön-külön az egyes hangszerek, hogy az egyik színesítse, egészítse ki
a másikat, mert akkor megteremtődik és létrejön a harmónia." (Rav Jáákov
Bermán: Háláchá leám, Jeruzsálem, 1983. III. kötet 24. fejezet)
Babits csodálatos költeményének sorai jutnak eszembe,
aki így ír:
"Mindenik embernek lelkében dal van,
De a saját lelkét hallja minden dalban.
S csak annak szép lelkében az ének,
Aki meghallja a másik énekét is szépnek."
Remélem, hogy ez a mai esemény a tolerancia jegyében
azért született, hogy a másik énekét is szépnek halljuk, hogy rohanó, néha
elidegenedő világunkban az áhítat békét teremtő fensége örök értékű üzenet
legyen.
|
