Halachikus döntvények

Dr. Kálmán Ödön: ^**
Isszur v’hetter.

Elnéptelenedett helységek zsinagógáiról.*

Sajnos ismételten előfordul, hogy, régen virágzó hitközségek teljesen elnéptelenednek, templomuk, imaházuk évről-évre nem nyílik meg, egy-két zsidó, ha marad a faluban. A templom roskadozik-omladozik, hatóság is betiltja használatát – mi történjék a templommal?

A talmud (B. K. 6b.) tiltja a templom lerombolását, - míg újat nem építenek. Rambam is hasonlóan dönt (H. Tefilla 11, 12.); ám ott arról szól, ha újat akarnak építeni. Ravina esetében (Megilla 26b.) már értesülünk arról, hogy a vezetők és a közösség hozzájárulásával – bizonyos esetekben eladható a templom.

Kényszeresetben mi is ennek alapján dönthetünk: elnéptelenedett, roskadozó templom a legközelebbi rabbi hozzájárulásával eladható és az épület szentsége az értékre szál („holcho hak’duso mimenno v’chóló al hadomim”) s a pénzt iskolai célokra, talmud tanuló ifjak segélyezésére kell fordítani. (Zichron Jehuda I. 51.)

Nem szabad megváltoztatni az imák dallamát.

Évtizedek, évszázadok alatt csaknem minden imánknak kifejlődött a maga sajátos dallama. E dallamok („niggunim ha-m’juchodim, t’fillo t’fillo v’niggun s’loh”) szinte összenőttek a szöveggel, magával az ünneppel, az ünnep áhítatával. Az ünnep áhítatának teljes átéléséhez elmaradhatatlan tartozék a megszokott, sajátos niggun. Ezért megtiltották elődeink a megszokott dallam megváltoztatását, új dal készítését. Különösen a főünnepeken „Én ha-chazon rás’oj l’sannausz haniggunim ha-n’hugim, s’lau l’válbél esz ha-cibur.” Mahari Sz’gal megtiltotta még azt is, hogy más vidéken használatos dallamot énekeljenek imáinknál. Példát hoz fel arra, hogy egykor Regensburgban, hol az osztrák vidékeken szokás dallammal énekeltek, a Máftir a Rajnavidék niggunját használta s ez nagy megütközést keltett. (Agnon.)

A Kaddis imánál álljon fel a gyülekezet.

Rendezettebb Istentiszteleteken valahányszor a Kaddis ima elhangzik – akár az előimádkozó, akár a gyászolók Kaddis imája, a gyülekezet azt állva hallgatja végig. Ezt nemcsak a modern rendezettség kívánja így, hanem múltja van e szokásnak. A Sulchan Aruch O. Ch. 56-ban R’mó is ekként dönt. Ámde Maharil-re is hivatkoznak, aki nem állt fel ültéből minden Kaddisnál, mert nem talált erre forrást a hagyományban.

Midras Rabba Bamidbor szidrában elmondja (Bam. 23, 18.), hogy nem szónoki formát használ Biléám, midőn így fordul Bálákhoz: „állj föl Bálák és hallgasd…” – hanem parancsot ad, hogy ha Isten dicséretét mondja az egyik, a másiknak állva kell azt hallgatnia és megerősítenie. (Zichron Jehudó I. 70. Bpest, 5683.). Itt láthatjuk a R’mó forrását.

Mondhatja-e a Kaddis imát az, akinek élnek a szülei?

Némely hitközségben az Olénu után, ha nincs gyászoló, elmarad a Kaddis ima. Helytelen szokás. A Sulchan Aruch (O. Ch. 132.) világosan előírja, hogy az hozzátartozik a nyilvános ima rendjéhez. Bár ugyanott azt olvassuk, hogy ha nincs gyászoló, az mondja el a Kaddist, akinek nincsenek szülei, - mert a szülők idegenkednek attól, hogy éltükben gyermekük Kaddist mondjon, - mégis előállhat a helyzet, hogy vagy az előimádkozónak, vagy a rabbinak kell a befejező Kaddist elmondani, - ha életben van is szülője. Így járt el K’szav Szaufér is. A rabbik Kaddisát természetesen – még inkább elmondhatja a rabbi. (Zichron Jehuda I. 73.).


Kaddis di-rabbonon naponta való elmondásáról.

Felmerült a kérdés, hogy a rabbik Kaddisát is p’gimász kovaud l’avauszovnak tekintsék-e a szülők életében, mint az árvák Kaddisát, illetve, hogy mondjanak-e a rabbik mások helyett vagy mások emlékére Kaddis di-rabbonont vagy nem. A helyzet világos: A Sulchan Aruch J. D. 376. még az árvák Kaddisára nézve is azt véli, hogy ez az ima egyáltalán nem foglalkozik a halott emlékével – tehát az is mondhatja, akinek élnek a szülei.

Kőbánya.

Dr. Kálmán Ödön**




(A dolgozat nyelvezete az eredeti szöveg megfelelője)



*Megjelent a MAGYAR IZRAEL, Az Országos Rabbiegyesület Félévi Értesítője, Budapest, 5700 niszan-1940 április, összeállították: Dr. Groszmann Zsigmond, Dr. Hevesi Ferenc, Dr. Kálmán Ödön

**Kálmán Ödön 1886-1951. 1906-1911-ig volt a budapesti Rabbiképző növendéke, közben egy évig Breslauban is tanult. Bölcsészdoktori címét 1910-ben szerezte, két évvel később vette át rabbi diplomáját. 1911-től tíz éven keresztül Jászberény rabbija. 1921-től haláláig a Kőbányai Izraelita Hitközség főrabbija. Gazdag irodalmi pályafutásából néhányat emelünk ki:
1. Jób könyve a középkor magyarázatában, Budapest, 1910.
2. Zsidók letelepülése a Jászságban, Budapest, 1916.
3. József nádor megvédi a jászsági zsidókat, Budapest, 1916.
4. Zsidó történelmi olvasmányok, Budapest, 1931.
5. A rabbi könyve, Budapest, 1940.
6. Az Országos Rabbi Egyesület Értesítőjének szerkesztője

Sch. A.
2007.12.16