A teljes, 25 oldalas kiadvány megtekinthető a Könyvtárban


Halachikus döntvények

Dr. Lőwinger Sámuel
a Ferenc József Rabbiképző Intézet tanára

A halotthamvasztás zsidó szempontból.

Bevezetés.

A halotthamvasztás már a történelemelőtti korokban is ismeretes volt. A neolith korszák utolsó szakaszaiban már egész gyakori.1 Vitás kérdés, hogy milyen motívumok vezették a primitív embereket erre .az eltakarítási módra.2 Lehetőségek. Nomád, kóborló népek elhamvasztják halottaikat, hogy magukkal vihessék a hamvakat vándorlásaik alkalmával. Elégették a halottakat, nehogy haláluk után visszatérjenek. Majdnem minden népnél éltek ilyen hagyományok. A hatottak fáznak, hazatérnek, hogy a tűzhely körül melegedjenek.3 Éppen ennek a megelőzésére a sírban tüzet gyújtottak, amelv gyakran magát a holttestet is megperzselhette. Ebből a részlethamvasztásból fejlődött ki talán a teljes elhamvasztás. Olyan sírokat is találtak, ahol a koponya ép volt, de a test el lett hamvasztva. Figyelemreméltó Schmidt magyarázata. Szerinte ennek az a célja, hogy a test megsemmisítésével lehetetlenné tegyék ugyan az elhunyt visszatérését, de a koponya, a lelki élet központja, épségben maradjon. Összefüggésben állhat a halotthamvasztás azzal a hittel is, hogy a test elpusztításával a lélek teljesen megszabadul a földi bilincsektől és visszaszáll a teremtőjéhez. Indiában a halottégető imájából határozottan érthető ez a tendencia 4 Az sem lehetetlen, hogy mágikus cselekedetekkel van összefüggésben.

Karunk kultúrája két alapépítményen nyugszik. A görög-római ,és a zsidó kultura hatott a legnagyobb mértékben annak fejlődésére. jelenlegi állapottára. Nehéz lenne megállapítani, hogy e két tényező között melyik gyakorolt jelentősebb hatást, de az bizonyos, hogy a vallásos kultúra kifejlődésére elsősorban a zsidó szellem nyomta rá a bélyegét. A halotteltakarítás, temetkezés a mai napig, a világ csaknem minden részében szinte vallási szertartásnak tekintetik. Érthető tehát, hogy a kereszténység hatása alatt - amelynek a gyakorlata csak a zsidó temetkezési szakásokon alapult - a görögöknél, rómaiaknál és más népeknél elterjedt halotthamvasztás háttérbe szorul és mindenütt, ahol a kereszténység gyökeret ver, szinte törvényszerűen kötelezővé válik a földbe való temetkezés.

A halottégetés nyomai azonban később is észlehetők. Nagy Károly ínég ,785-ben is halálbüntetéssel kénytelen azokat megfenyegetni, akik a halottaikat elégetik. De különböző szláv népeknél még a 14-ik században is találkozunk halotthamvasztással.
Az Újkor kezdetén újra felmerül a halotthamvasztás gondolata. Érdekes, hagy épen a katholikus egyház kiváló emberei propagálják az eszmét.5 1797. november 11-ikén pedig Franciaországban, mint a forradalom egyik vívmányát, javasolják a halotthamvasztás bevezetését. Mozgalmak indulnak meg, egyesületek alakulnak a halotthamvasztás eszméjének terjesztésére. Olaszországban történt az első halotthamvasztás 1876. január 22-ikén (Milánóban). Ezt követte Németország, melynek első krematóriuma 1878-ban, Gótfiában kezdte meg működését. Elég világos képet nyújt a mozgalom elterjedésére Németországban a következő néhány statisztikai adat. 1909-ben már i 9 krematórium működött német földön, 191 o-ban 23, 1915-ben 48, 1920-ban 54, 1922-ben 64,6 Demmel7 szerint már 1928-ban, 85-re emelkedett a német krematóriumok száma.1909-hen elhamvasztottak ezekben a krematóriumokban 4779 halottat, 1910-ben 6079, 1915-ben 10.650, 1920-ban 16.846, 2921-ben 19.507 halottat.

Berlinben közel egymillió, szervezetekben tömörült híve van a halotthamvasztásnak és az 1926 1927. években az összes halottak 28 százalékát hamvasztották el.

Németországot az alig négymillió lakost számláló Svájc szárnyalja túl, ahol nem kevesebb, mint száz halotthamvasztó működik. 1925ben Zürichben 1177 elföldeléssel szemben 1234 halottat hamvasztottak el 8 Egyes krematóriumok fejlődését jelzi az alant közölt néhány adat az 1901-10. évektől.9

  1901 1902 1903 1904 1905 1906 1907 1908 1909 1910 német
Gótha (1878) 218 234 276 301 389 445 465 594 439 549
Hamburg (1892) 181 187 224 281 366 395 466 567 587 678
Chemnitz (1906)           14 414 595 690 643
Manchester (1892)               96 116 106 angol
(1901)               290 364 421
Zürich (1889) 193 159 159 209 273 297 363 382 391 506 scájci
Basel (1898) 17 30 35 36 43 42 72 77 108 127
Genf (1902)   28 48 75 110 121 162 153 165 156

Nem minden országban terjedt el a halotthamvasztás olyan mértékben mint Svájcban, vagy Németországban. Angliában10 például1922-hen mindössze 2009 halottat hamvasztottak, (1898-ban 341-et; 1911-ben 1134 el). Egyes országokban még nem is engedélyezték. Hazánkban is megindult egy szélesebbkörű mozgalom a halotthamvasztás propagálására.11 Légrádv Károly alapította az első egyesületet 1886-ban. 1905-ben pedig dr. Kétly Károly egyetemi orvosprofesszor elnöklete alatt megalakult az Országos HalotthamvasztóEgyesület.12 Az egyesület alapszabályait azonban a minisztérium nem hagyta jóvá. »Hamvasztás« címen folyóirat is szolgálta a gondolatot. Budapest törvényhatósága pedig már el is határozta egy krematórium felállítását. Polónyi Géza megfellebbezte a törvényhatóság határozatát és így a budapesti krematórium ügye megfeneklett.13

Debrecen, a kálvinista Róma, megelőzvén a főváros , épített egy halotthamvasztó intézetet, amely a befejezéshez közeledik.

Érintettük azokat a lehetőségeket, melyek az elmúlt korok emberét a halotthamvasztásra ösztönözhette. Azokat a mozgalmukat, melyek eredményeként szerte a világon krematóriumok vetekszenek ódon temetőkkel a népszerűségért, természetesen sem tudatosan, sem a tudat alatt ilyen motívumok nem vezérelték. Főképen közegészségi okokkal indokolják a mozgalmat. De nem vagyunk híjával esztétikai, ökonómiai stb. megokolásoknak sem. Be nem vallott, vagy legalábbis nem nagyon hangoztatott okok között egyik rugója a jelenkori mozgalmaknak a vallásellenes érzület is. De miként a régebbi korok halotthamvasztási mozgalmainál is csak annak megindulásakor játszottak jelentős szerepet az említett indokok, később már értelmetlen szokásként terjedtek el, úgy a jelenkori mozgalmak rugóinak keresésével is elsősorban arra kell gondolnunk, hogy csak az újítások iránti vágy készteti az embereket ilyen eszmék propagálására. Kivételesen természetesen az említett megokolások is helytállóak lehetnek. A tetszhaláltól való félelem is gyakori indító ok.

A halotthamvasztási mozgalmak elterjedésének egyik legnagyobb akadálya az volt, hogy a vallásos közületek erélyesen síkra szállottak ellenük.

A katholikus egyház14 élesen ellene foglalt állást és törvénybe iktatta, hogy (=Fidelium defunctorum cadavera sepelienda sunt, reprobata eorundem crematione
[
(Codex jur. can. §. 1203, I.]) a halott hívők holttetemeit el kell temetni; elégetésük tiltott cselekedet.

A Cadex jur. can. 1203. §. második szakasza pedig. elrendeli: hagy ha valaki életében úgy rendelkezik, hogy halála után holttestét hamvasszák el, ez a kívánsága, akármilyen formában is juttatta kifejezésre, figyelmen kívül hagyandó.

Az 1240. §. pedig arról rendelkezik, hagy azok, kik elhamvasztásukat rendelték el, nem részesülhetnek egyházi temetésben. 1926-ban megjelent egy pótló pápai rendelet,15 amely szerint még ha a haldokló kívánsága az elhamvasztás, akkor sem kell teljesíteni, de ha mégis elhamvasztják, akkor a temető egy meg nem szentelt helyére kell örök nyugalomra helyezni a hamvakat.

A katholikus egyház tehát a krematóriumok felállításának kezdetétől fogva szembehelyezkedett ezek működésével és mai napig kitartással küzd a halotthamvasztás ellen. Demmel16 többször idézett művének 46-51. oldalán megbeszél néhány esetet, melyeknél a katolikus egyház kivételesen engedélyezte a hamvasztást. Ezek azonban a legritkább kivételek.

Nem állapítható meg ilyen egységes állásfoglalás és kifejlődött gyakorlat az evangélikus egyházaknál.17 A XIX. század második felében, amidőn Németországban a halotthamvasztási mozgalmak nagyobb méreteket kezdtek ölteni, még igen eltérőek voltak a vélemények az evangélikus felekezetek hangadó tényezői .között. A hamvasztás mindinkább gyarapodó híveivel szemben egyre növekedett azok tábora is, akik határozottan ellenezték az újítás meghonosítását. De a német evangélikus egyházi szervezetek 1898-ban megtartott konferenciája már kimondotta, hogy a halotthamvasztás nem ütközik az isteni törvények, sem a ,keresztény, hit valamelyik tételébe. E határozat ellenére is akadtak, a legutóbbi időkben is, igen jelentékeny egyéniségek az evangélikusok között is, akik határozottan ellenezték a halotthamvasztást.

A zsidóság vallási vezéreinek nagy része, különösen a konzervatív érzelműek, kezdettől fogva ellenezték a halotthamvasztás megengedését. De akadtak, akik vallástörténeti alapon a ránk maradt irodalmi adatokból azt akarták bizonyítani, hogy a halottégetés ősrégi zsidó szokás és nincs a zsidóság szellemével ellentétben. Mindkét részről elég nagy irodalom keletkezett.18 Sajnos, azonban nagyobbrészt tendenciózus dolgozatok kerültek napvilágra, melyek vagy pro vagy contra nem a legnagyobb igazságérzékkel mérlegelték az adatokat. Dolgozatom célja - részrehajlás nélkül ,- zsidó szempontból megvilágítani ezt a kérdést.

A Szentírás erre vonatkozó, illetve ezzel a kérdéssel valamilyen összefüggésbe hozható helyeit főképen azok emelték ki vitázók közül, akik azt akarták bizonyítani, hogy a Biblia ismeri és megengedi a halotthamvasztás intézményét. Szólaltassuk meg magúkat a számba jöhető forrásokat, melyék helyes fényt deríthetnek az igaz tényállásra.

I. (II. Krónikák 16, 14-)

 »És eltemették őt azon sírhelyén, amelyet ásott magának Dávid városában, és fektették őt a fekvőhelyre, amelyet megtöltött illat szerekkel és különféle fűszerekkel, kenőcskeverés művével keverve és nagy máglyát égettek neki fölötte nagyon.«
 

II. (II. Krónikák 21, 19.)

»És volt napok és napok múlva, midőn két óv múlva lejárt a vég, kimentek belei betegsége közben és meghalt kínos betegségekben; és nem rendezett számára a népe máglyaégetést, őseinek máglyaégetése módjára
 

III. (Jirmija 34, 5.)

»Békében fogsz meghalni és amint máglyákat égettek atyáid, az előbbi királyok számára, akik előtted voltak, úgy fognak számodra máglyát égetni, és így siratnak: jaj úr! Mert szót szóltam én úgymond az Örökkévaló.«
 

IV. (III. Móz. 20, 14.).

»Amely férfi elvesz egy nőt és annak anyját, fajtalanság az; tűzben égessék el őt és azokat, hogy ne legyen fajtalanság köztetek. «
 

V. (III. Móz. 21,9.).

»Papi embernek a leánya, midőn paráználkodásra vetemedik, atyját szentségteleníti meg; tűzben égessék el.«
 

VI. (I. Móz. 38, 24.).

»És történt mintegy három hónap múlva, tudtára adták Jehudának, mondván: Paráználkodott Tárcár, a menyed és íme viselős is paráznaságából. És mondta Jehuda: Vezessétek, ki, hogy elégetessék.«

 

VII.(Józsua 7, 15. 25.).

» (15) És lészen, aki megfogatik az örökszentséggel, azt égessék el tűzben, őt és mindent, ami az övé; mivel megszegte az Örökkévaló szövetségét és mivel aljasságot követett el Izráelben. (25) És mondta Józsua: Mennyire megzavartál minket! Zavarjon meg téged is az Örökkévaló e napon! Erre megkövezte őt egész Izrael kővel, elégették azokat tűzben és megkövezték őket kövekkel.«

 

VIII. (III. Móz. 10, 2.).

.

»Ekkor kijött tűz az Örökkévaló színe előtt és megemésztette őket, s meghaltak az Örökkévaló színe előtt.«

 

IX. (IV. Móz. 17, 2-3.).

»Mondd meg Eleázárnak, Áron pap fiának, hogy szedje fel a serpenyőket a tűz körül, a tüzet pedig vesd el messzire - mert szentté lettek - (3) ezeknek az életök árán vétkeseknek a serpenyőit, és dolgozzák föl azokat vert lemezekké stb.«

 

X. (Jirmija 29, 22.).

»És majd vesznek rólad átkot Jehuda egész számkivetettségénél, amely Bábelben van, mondván: tegyen téged az Örökkévaló olyanná, mint Cidkijáhu és mint Áchab, akiket tűzben éqetett el Bábel királya.«

 

XI. (Ámosz 2, 1.).

» Így szól az Örökkévaló: Moábnak három büntette miatt és négy miatt nem térítem el tőle: amiatt, hogy Edóm királyának csontjait elégette mésszé.«

 

XII. a. (I. Királyok 13, 2.).

»És kiáltott az oltár felé az Örökkévaló igéjével s mondta: Oltár,. altár, így szól az Örökkévaló : íme, egy fia születik Dávid házának. Josiáhu Desz a neve; az levágja rajtad a magaslatok papjait, kik rajtad füstölögtetnek, és embercsontokat égetnek el rajtad.«

 

b. (II. Kir. 23, 16. 20.),

»(16) Akkor fordult Josijahu, meglátta a sírokat, melyek ott a hegyen voltak, küldött és kivette a csontokat a sírokból, elégette az oltáron és megtisztátalanította azt az Örökkévaló szavai szerint, melyet hirdetett Istennek embere, aki hirdette ezeket a dolgokat. (20). Levágta az ott levő magaslatok papjait mind az oltárakor embercsontokat égetett el rajtuk. Erre visszatért Jeruzsálembe.«

 

XIII. (Amosz 6, 10.).

»S ha fölveszi rokona, s aki eltakarítja (=elégeti?), hogy a csontokat (kivigye a házból és azt mondja annak, ki a ház hátulján van: van-e még valaki nálad? - és az azt mondja: nincsen! - akkor így szól csitt, mert nem kell említeni az Örökkévaló nevét!«

 

XIV. (I. Sámuel 31, 12-13.)

»(12) Akkor fölkelt minden vitéz ember, mentek egész éjjel és levették Saul testét és fiainak testét Bet-Sán faláról, eljutottak Jábésba és elégették őket ott. (13) Vették a csontjaikat és eltemették a tamariskfa alatt Jábésban; és bőjtöltek hét napig.«

Nézzük meg, hogy a felsorolt forrásokból mit olvashat ki a tudományos megítélés. Az I-III. példa. A modern Biblia-tudomány legmegbízhatóbb szótárában, a Geserius-Buhl 17. kiadásában (Leipzig, 1921.) olvashatjuk címszó alatt » jemand címen Brand hennen, v. Verbrennen kostbarer Specereien (nicht der Leichen).« Tehát a királyoknak kijáró rituális gyász máglya, és nem a testük elhamvasztása. Ezt egyébként a talmud is így értelmezte. Aboda zara 11. a lapján olvashatjuk:

»Amint a királyok temetésén égetnek, égetnek a fejedelmek temetésén is; és mit égetnek el? Az ágyaikat és a használati tárgyaikat.« Csak a mindenképen halotthamvasztást kereső, elfogult kutató találhatott ezekben a versekben olyan értelmet, mely szerint, itt a test elhamvasztásáról enne szó. (l. Weissmann próbálkozásait a Ha-boker Or cÍmű folyóirat III. évf. 418. oldalán). Dr. Paul Volz, tübingeni theológiai professzor ugyanezen véleményen van alapos Jeremiás kommentárjában (Der Prophet Jeremia. Leipzig-Erlangen, 1922.) Jer. 34, 5-höz irt magyarázatában (p. 314) : » Wir hören hier Interessantes über die Leichenfeier eines vornehmen Mannes. Der Leichenhrand ist wahl nicht so zu verstehen, dass die Leiche des Königs wie bei den alten Deutschen auf einem Scheiterhaufen verbrannt wurde, sondern, dass man zu Ehren des Verstorbenen gewaltige Feuer mit Rauchwerk abbrannte. (2 Chron. 16, 14.).«

A IV-VII. alatt idézett versek azt bizonyítják, hogy ha különleges súlyos halálbüntetést akar előírni a Szentírás, akkor tűzhalált rendel el.

A VIII-IX. idézetből látjuk, hogy az oltár tüzével elkövetett bűnöket az isteni igazságszolgáltatás tűzhalállal torolta meg.

A X. példában a tűzhalált, mint igét, kemény büntetést ismerjük meg, amivel Nebuchadnecar, Bábel királya, sújtja a két hamis prófétát, akik még a paráználkodás bűnével tetézik vétkeiket. Ebből csak azt következtethetjük, amit a XI. példából, ahol rnég Moabnak is egyik legnagyabb vétkéül rója fel a próféta, hogy Edóm királyának csontjait mésszé égette. Hallgassuk meg a modern Bibliatudomány két kimagasló képviselőjének e mondathoz fűzött magyarázatát. (Ani. 2, 1.).

Nowack igy ir: »Moab wird von Jahves Gericht wegen seines Frevels an den Gebeinen des Königs von Edom, die sie zu Asche verbrannte, getroffen. 2, 1 3. Die Grösse diesel Frevels wird verstündlich, wenn man sich die Vorstellungen dieser Zeit über den Zustand nach dem, Tode, sowie Bedeutung der Bestattung bei der Israeliten und den lhnen verwandten Völkern vergegenwärtigt vg1. meine Archeologie, 1887. f. 329.« (Die kleinen Profeten. Dritte, neu bearbeitete Auflage. Göttingen, 1922.).
Sellin pedig a következőket fűzi e mondathoz »Der Vorwurf bezieht sich auf Leichenschändung. Zu dem Verbremien zu KaIk vgl. Jes. 33, 12. Der Semit perhorresziert die Leichseverbnennung,. sie steht in tiefstem Gegensatz zu seinen Vorstellungen rom Zustand des Menchen nach dem Tode..< (Das Zwölfprophetienbuch. Erste Hälfte Hoschea-Micha. Leipzig, 1929.).

Ez utóbbi bibliai idézet tehát fokmérője a halotthamvasztás bűne nagyságának. Még ha nemzsidó, nemzsidó ellen követi el, az is engesztelhetetlen bűn a próféta szemében.

A XII. szám alatt idézett versek azt bizonyítják, hogy sírok megbolygatása és csontok elégetése legnagyobb meggyalázása a holttestnek. Valószínűleg a magaslatok papjainak sírjaiból szedte ki a papok osontjait, hogy meggyalázza a csontokat és az oltárt egyszerre.

Az I-XII. példákkal szemben a XIII. és a XIV. példa mégis azt bizonyítaná, hogy a halottégetés, legalább is különösebb esetekben, járvány idején (Arcos 6, 10.) vagy háború idején, midőn attól kell tartani, hogy az ellenség meggyalázza a holttestet, megengedhető lenne.

A XIII. idézetben egyetlen szó volna, mely arra engedne következtetni, hogy itt égetésről van szó. De az újabb vallástörténeti felfogás szerint csak egy későbbi másoló glosszája lehet,19 aki arra akar figyelmeztetni, hogy a járvány idején a különben nem szokásos halotthamvasztás is alkalmazható. Mások pedig olvasatot ajánlják.20 A zsidókommentárok pedig anyai-nagybácsit értenek rajta. (1. Felsenthal cikkét, Zur Bibbel und Grammatik {Erklärungen zu Amos VI, 10) Semitic Studies in Memory of Rev. Dr. Alexander Kohut. Berlin, 1897. p. 133-137.), de tudják, hogy esetleg az égetésről is lehetne szó.

A XIV. példa lenne alapjában véve az egyetlen hely, amelyből a grammatika és egyéb ismereteinken elkövetett erőszak nélkül azt lehetne kiolvasni, hogy a halottat el szabad annyira égetni, hogy csak csontjai maradjanak meg. A modern szentírás magyarázatok azonban korrumpált szöveget sejtenek itt.21 Legszellemesebb az a felfogás, amely szerint kellene olvasni (l. Nowack, Lehrbuch der hebraischen Archeologie, Freiburg-Leipzig, 1894. 188. oldal 2. jegyzet.) .
Véleményünk szerint a szöveg épségben hagyása mellett is megérthetjük a helyzetet. Jábes-Gilead lakói azért égették le a húst a holttestekről, nehogy az ellenség esetleg újra kiássa és újabb meg-gyalázásoknak kitegye. A halott hasának a megsemmisítése is vissza tetsző dolog lehetett, de mégis inkább ehhez folyamodtak, csakhogy felismerhetetlenné tegyék a holttesteket. Semmi esetre sem lehet azonban ebből a bibliai elbeszélésiből arra következtetni, hogy a halott-hamvasztás akkor általános szokás leit volna.21a.

Szándékosan22
szólaltattam meg a legmodernebb, nemzsidó magyarázókat, a jelenkori Biblia-tudomány első tekintélyeit, hogy eloszlassam azt a tévhitet, amely szerint a tudományos kutatás jelenlegi állása szerint a Biblia korában még szokásos volt a halottégetés és csak későbbi korokban kialakult zsidó felfogás tette kötelezővé, illetve megbolygathatatlan szokássá a földbe való temetkezést.

A legkiválóbb bibliai archeológus így foglalja össze erre vonatkozó véleményét ;23 (1, Benzinger, Hebraische Archeologie. Dritte, neu bearbeitete Auflage, Leipzig, 1927. P. 133 §. 25. Be.grebniss und Trawergebrauche) : »Die stets übliche Bestattungsweise war das Begraben (Gsn. 23, 19; 25, 9. u. oft; in I. Sam. 31, 8-13 und Amos 6, i o. ist der Text verdorben) In Gezer ist für die älteste,, varkanaanichtische Zeit Leichenverbrennung durch die Funde erwiesen(s. S. ooo). Bei den Israeliten galt sie als, etwas den Taten Schándendes (Am. 2, 1.), und wurde z. B. als Verschárfung der Todesstrafe verhángt (Jos. 7, 25. Lev. 20, 14; 21, 9.). Der Abscheu davor hing mit dem im ganzen alten Orient verbreiteten Glauben zusammen, dass die Seele. aueh nach dem Tod an den Körper gebunden sei. Rubelos müssen die Geister unbestatteter Toter umherschweifen; in der Scheol müssen die unbegrabenen sich in den Winkeln und Eckenherumdrücken (Ez. 32, 23. Jes. 14, 5. u. a.) Nicht begrabenwerden war deshalb cin grassliches Unglück, das man nur dem sehlimmsten Feind anwünscchte (Am. 2, 1; I. Reg. 14, 11; 16, 4: 21, 24; II. Reg. 9, 10. vgl. Jes. 33, 12; Jer, 16, 4; Ez. 29, 5. u. a.)
Es war heilige Pflicht eines jeden, einen auf offenem Felde liegenden Leichnam zu begraben (Ez. 39.. 14- II. Sám. 21,10 ; Tob. 1, 18; 2. 8.) Selbst dem Verbrecher wurde ein Grab gegönnt (Dt. 21, 23).«


A zsidó hagyományos írásmagyarázat állásfoglalása.

Miután láttuk, hogy modern szentírás-magyarázók és vallástörténészek, a tudományos kutatás eszközeivel vizsgálva a bibliai kor vallását, egyhangúlag arra az eredményre jutottak, hogy a holttest elégetése a régi zsidók előtt mindenesetre tilalmas és visszatetsző volt, legfontosabb, hogy a bibliautáni zsidó irodalomból ismerjük meg, hogy milyen álláspontot képviselnek ebben a kérdésiben a Szentírás népének bibliamagyarázói. Az ő állásfoglalásuk ezen bibliai versekhez két szempontból is fontos; 1. mert, ha ők ezeket a verseket egységesen a halottégetés ellen magyarázták, akkor ez a vallásgyakorlat szempontjából döntő, 2. mert az ő magyarázataik hivatva vannak azt is eldönteni, hogy az ő korukban milyen volt a fel fogás a halotthamvasztásról.

Felismerték-e a régi zsidó írásmagyarázók azt, amit a modern kutatók megláttak? Igen. Csakhogy míg a modern magyarázók egyszerűen megváltoztatják a szöveget, vagy megbízhatatlannak nyilvánítják, addig a régi magyarázók és biblia-fordítók úgy küszöböli ki a nehézségeket, hogy a fordításban olyan szöveget adnak, mely az ő felfogásukat tükrözteti vissza.

A targumok, a Szentírás arameus fordításai, igen megbízható lelőhelyei régi halácháknak és, agádáknak. Sok régi hagyományt őriztek meg, melyek más forrásból nem ismeretesek. Különösen a bibliai versekhez fűződő régi hagyományokat rögzítik le híven. A jelen kérdésnél is nagy jelentőségük van.

Láttuk, a. felsorolt versekből, hogy a. legvilágosabb bibliai utalás a halottégetésre I. Sámuel 31, 12: = » és elégették őket ott« . Már a Krónikák szerzője észrevette, hogy ez a kitétel tálán félreértésekre adhat okot és midőn Saul temetését csaknem szó szerint úgy mondja el, ahogy azt Sámuel könyvének idézett helyéből (XIV.) ismerjük, ezt a kitételt kihagyja,24 a targum pedig így adja vissza: »és égettek felettük mint ahogy égetnek a királyok felett« .25 Tehát a zsidó hagyományos felfogás szerint itt sincs szó halottégetésről, hanem az I-III- alatt idézett gyászmáglyákról, melyek mivoltáról, a talmud Ahoda zára 11. a. lapján nyilatkozott. Egész bizonyos, hogy a targum szerzője tudta, hogy az ő fordítása nem felel meg betű szerint a fordítandó szövegnek, de mivel ismerte a Biblia felfogását ebben a kérdésben, céltudatosan ezt a helyet is igyekezett összhangba hozni a Biblia szellemével. Ugyanazt tapasztaljuk a targum exegézisében a másik jelentősebb kitétel (XIII. Ámosz 6, io.) fordításánál is. Így fordítja: (= kimenti rokona a tűzből.) olvas, illetve fordít. A váv-ot a kérdéses szó elől kénytelen törölni, hogy ezt a biblia helyet is összhangba hozza azzal a nézettel, mely szerint a halottégetés, még ilyei i. járványos esetekben-sem engedhető meg.

Látjuk tehát e két példából, hogy a targum, mint a régi zsidó hagyományos felfogás képviselője észreveszi, hogy ez a két kitétel ellentétben van a Biblia felfogásával és tudatosan úgy fordítja azokat, hogy az ellentétek kiküszöbölődjenek.

De zsidó hagyományos felfogás nem elégedett meg azzal, hogy a halottégetésre vonatkozó helyeket, úgy értelmezze, hogy abból a halottégetés lehetősége semmi esetre ki ne magyaráztattassék, hanem azokat a világos törvényeket is, ahol a tóra tűzhalált ír elő, úgy módosítja, hogy a tűzhalál alkalmával a test el nem égethető. Így látjuk már a Misnában a tűzhalál törvényét. Szanhedrin VII. perékjének 2. misnáiában így írja le a tűzhalállal való kivégzést:

»Az elégetésnél a következő a teendő: Beállítják az elitéltet a térdéig érő szemétbe, egy kemény kendőt belegöngyölnek egy puhába., a nyakára tekerik, egyik is maga felé húzza, a másik is, arcig (az elitélt) ki nem nyitja a száját. Izzóvá teszik az ólmot. Beleöntik a szájába, hogy az leszálljon és a gyomrát elégesse.« Ez elég komplikált és kegyetlen kivégzési mód.26 Nem valószínű, hogy ez magasabb jogi fejlődés folyamat végpontját jelezze. Joggal tételezhetjük fel. hagy itt is érvényesült az a szempont, hogy a testet nem szabad elégetni. Maga a talmud. is ezt mondja.(Gemara ehhez a misnához Szanhedrin 52a) = »a lélek elégetése, de a test lépségben marad«.

Hiába hivatkozott R. Eleazar b. Cádók, arra az esetre, midőn egy parázna papleányt büntetésül egyszerűen körülvettek venyigével és elégették, azt felelik erre, hogy
»az a törvényszék, amely így csinálta, nem volt tisztában a törvényekkel.« (Ugyanabban a misnában). A Tószefta Szanhedrin 9, 11 (ed. Zuckermandel p. 429, 30.) szintén említi, hogy R. Eleazar berabi Cádók hivatkozott arra, hogy emlékszik rá: kis fiú volt, atyja vállain lovagolva végignézte egy ilyen paráználkodás miatt halálraítélt papleány kivégzését és ott is csak körültekerték venyigével az elitéltet és elégették : a Azt mondták neki: Gyermek voltál és gyermekbeszéd nem bizonyíték (l. még Szanhedrin 52b. lapját, ahol ez hasonlóan van elmondva.)
Annyi mindenesetre kitűnik R. Eleazar ellenvetéseiből, hogy egyes vidékeken még nem érvényesült, halálraítéltekkel szemben a fent említett elv, mely szerint csak tűz segítségével végezték ki azt, akire a Szentírás tűzhalált ír elő, de testét nem égették el.
Az általános és elfogadott nézet azonban az utóbbi volt. Nemcsak misnai törvény kodifikálta, de a tárgum jerusalmi is szükségesnek. tartja a IV. példánál (III. Máz. 20, i4.): »ólomnak a szálukba való öntése által« kifejezéssel kiegészíteni a mondat fordítását.. A tárgum szerint egyébként Támárnak is azért járt volna a tűzhalál, mert papleány volt.
A VII. szám alatt jelzett 7. példát (Józsua 7, 25) : a talmud így magyarázza meg (Szanhedrin 44a)
»amit tűzzel szoktak, azt tűzzel pusztították el, (Rási: az ezüstöt, aranyat és a ruhákat), amit pedig megkövezéssel szoktak (Rási: az ökröket és barmokat) azt megkövezéssel.« Így tehát a tűzhalált itt is elhárítják az embertől. Látjuk a fentiekből, hogy a hagyományos felfogásban úrrá lett az a nézet, hogy a tűzhalált, melyet a Biblia bizonyos bűnökre előír úgy kell keresztül vinni, hogy még a bűnös teste se hamvadjon el, de az Írás szavainak eleget legyenek. A tűzben való elhamvasztást tehát, még ott is elkerülik, ahol világosan ezt rendeli el a tóra, azért hogy teljesen keresztülvihessék azt a törekvésüket, hogy a test elégetése minden módon elmaradjon.

A hagyományos exegézis még- egy lépéssel tovább is megy. Nem elégszik meg azzal, hagy a törvényszék által keresztülviendő ítéleteknél módosítja a törvényt, hanem az isteni igazságszolgáltatás által közvetlenül végrehajtott tűzhalál-ítéleteket úgy képzelteti el, mintha a test ott sem hamvadt volna el.

Már a tárgum jerusalmi így mondja el: Nádab és Abibhu tűzhalálát:

27

Kiemeli, hogy csak a lelkük égett el, de a testük nem emésztetett meg. (L. Szanhedrin 52a, 94a. Sabboth II3b.).

Szanhedrin 52a. lapján .pedig mivel Korach gyülekezeténél az áll, hogy: ebből következik, hogy csak a lelkük égett el, de a testük épségben maradt . Miként a tórai halálbüntetés módosítása ellen is láttuk, hagy jelentkezett olyan vélemény is, amely rámutat a régi gyakorlatra, amikor úgy égették el a halálraítéltet, ahogy azt a törvény szavai kívánták. úgy itt is felmerült a gyanú, hagy nem egészen úgy történhetett: Aran fiainak28 tűzhalála, de ez a feltevésünket csak megerősíti, mert világosan igazolja, hogy a hagyományos magyarázatok korában már tudatosan igyekeztek a tűzzel való elhamvasztásnak még a gondolatát és lehetőségeit is elhárítani.


A földbe való temetkezés kötelezettsége a talmudban és a hagyományos irodalomban.


Végigtekintettünk a Bibliának a halotthamvasztással kapcsolatba hozható helyen a hozzájuk fűződő tudományos értelmezéseken és a zsidó hagyomány állásfoglalásán. A modern tudományos felfogás és hagyományos magyarázat tendenciája teljesen fedik egymást. A Biblia szellemével nem egyezik a halotthamvasztás gondolata.

.íz ősrégi, egyedüli eltakarítási mód a földbe való temetés volt. Benzinper archeológiai művéből idézett részlet összefoglalja a legfontosabb adatokat. Ez a temetési mód annyira természetes volt, hogy a Szentírás nem tartatta szükségesnek, hogy ezt külön megparancsolja. A Biblia szellemében élő zsidóságnak szintén fölösleges volt ezt külön bizonyítani égszázadokon keresztül. Csak mikor idegen hutásak alatt más lehetőségek isi felmerültek, - a rómaiaknál gyakori elégetés, a pársziknál kötelező temetetlenül hagyás - került sor arra, hogy az ősidőktől kezdve gyakorolt, a nép lelkével összeforrott gyakorlatot a Biblia valamelyik helyével is megerősitsék.29

Szánhedrin 46 b. lapján ismerkedünk meg egy régi polémia irodalmi emlékével:

»Rabbi Jochanan mondotta Rabbi Simon ben Jochai nevében: Honnan tudjuk, hogy, aki halottját éjszakán keresztül betemetetlenül hagyja, átlép egy flórabeli tilalmat? Az áll a Szentírásban »temetve temesd el« (V. Móz. 21, 23.). Innen tudjuk, hogy aki éjszakán keresztül temetetlenül, hagyja halottját egy tórabeli tilalmat hág át.«<

Egy másik verzió ugyanott így hangzik:

»Rabbi Jochanan mondotta Rabbi_ Simon ben Jochai nevében: Hol van a tórában figyelmeztetés a temetésre ? Az áll a Szentarásban, hogy »temetve temesd el« [V. Móz. 21, 23.]. Itt található a tórában figyelmeztetés a temetésre.

Az első változat azt bizonyraja, hogy akadtak R. Simon ben Jochai korában, akik talán napokon keresztül temetetlenül akarták hagyni halottaikat, a másiak verzió pedig azt mutatja, hogy a temetés szükségességét is bizonyítani kellett. Nyilvánvaló.. hogy ez az utóbbi meni lehet más, mind csendes polémia vagy halottégetők ellen, vagy pedig halottat temetetlenül hagyó párszik ellen. Ez utóbbi a valószínűbb, mert a halott elégetése egészen távol állhatott az ő hitüktől Hogy a perzsákkal folytattak ebben a kérdésben vitákat mutatja ez idézet folytatása is:

Azt kérdezte Sábur30 király Rabbi Chamatól: Hol írja elő a tóra a temetést?


Elhallgatott és nem felelt neki semmit.

Szólott Rav Acha bar Jakob : Balgáknak !legyen a világ kiszolgáltatva? Azt kellett volna felelnie, hogy benne van a Szentírásban »Temesd el«.

Erre azt felelte volna Sábur király, hogy ebből nem következik az, hogy a földbe kell temetni, csak az hogy koporsót kell számára készíteni. Ha pedig azt mondták volna neki, hogy ha áldana csak, azt lehetne következtetni, hogy koporsót készítsenek a halottnak, a fölösleges -ból mindenesetre ki lehetne olvasni, a temetkezés kötelezettségét, ez nem sokat használt volna, mert a perzsa Sábur nem fogadott volna el ilyen rabbinikus magyarázatot.

hivatkozhatott volna arra, hogy jámborok is mind eltemetettek. Erre azt válaszolhatta volna, hogy ez nem bizonyíték arra, hogy ez törvény volt. Csak egyszerű szokás lehetett, mely elterjedt.

Hivatkozhatott volna, hogy Isten is eltemette Mózest, amiből látszik, hogy az eltemetés isteni parancs. Erre azt válaszolhatta volna, hogy ezt csak azért tette, hogy ne változtassa meg az általános szokást.

Jer és halltass : Hiszen hivatkozhatott volna arra, ami I. Királyok 14, 13-ban áll: »És meggyászolta őt egész Izrael és eltemetik őt. « Erre azt felelte volna, amit az előbbire: Ez csak szokás.

Hivatkozhatott volna Jirmijáhura, aki a bűnösökre azt mondja: (16, 4.) »nem gyászoltatnak meg, nem temettetnék el, szemétdombokká lesznek a föld színén.« Erre azt válaszolta volna, hogy azért átok ez. mert eltér a szokástól. Ebből sem következik, hogy a földbe Való temetkezés törvény.
Ráv Achanak a felháborodása nem volt jogosult, mert, amint a tanházban felvilágosították, Rav Chama semmi eredményt nem ért volna el Sáburnál ilyen érvekkel A király természetesen azt várta, hogy egy világos tilalmat mutassanak fel a temetetlenül való hagyás ellen. Ilyen pedig nem volt, mert mint említettem, zsidó körökben erre nem is volt szükség, annyira természetes volt az elföldelés. Az. hogy egy mégis kikerestek,- azt csak a kívülről jövő hatások elhárítására szolgálhatott.

A »remez« elég volt bizonyítékul, mert több kérdésnél is szerepel,31 ahol vallásgyakorlati szempontból fontossággal bír:

Kiddu chin 80b
Zebachim 80b
Chullin 42a
Jebamoth 21a
Jebamoth 54b
Makkoth 2b

Ennek megfelelőleg a kodifikátorok a temetést, mint kötelező parancsot felveszik a törvények közé:
Rambam, (Jad Chasaka. Hilchoth Evel XII. I.),így iktatja be tör vénykönyvébe

»A gyászbeszéd a halott megtiszteltetése. Ha valaki eltiltja a beszédet, nem kell felette beszélni, de ha valaki megparancsolja, hogy ne temessék el, nem hallgatnak szavára mert a temetés kötelező, mert írva van »temetve temesd el«.
Ugyanígy nyilatkozik még törvénykönyvének egy másik helyén is, ahol arról van szó, hogy egy haldokló takarékosságból meghagyja örököseinek, hogy ne temessék el az örökségből, mert a község úgy is eltemeti, hiszen tiltott cselekedet a halottat temetetlenül hagyni , akkor az örökösöket kötelezi a bíróság a temetési költségek viselésére.

Hasonlóképen szól a Szefer Hamicvoth című művében

A 231-ik parancs, melyet nekünk a Magasságos megparancsolt, hogy a törvényszék által kivégzetteket, kivégzésük napján el kell temetni, mert írva van »temetve temesd el azon a napon« (A Szifré szerint32 »temetve temesd el« kifejezésből következik, hogy egy Ugyanez a törvény a többi halottnál is: T. i. minden halottat el kell temetni halála napján.
Ebben a szellemben vette fel Karó József is e törvényt a Sulchán Áruchba, mely a mai vallásos gyakorlat irányadó alapműve. Sulchán Áruch. Jóra Dea 362- §. i. bekezdés:
 


 

1 L. Reallexicon der Vorgeschichte. Herausgegeben von Max Ebert. Berlin, 1926. VII. kötet 276-281 o. »Leichenverbrennung« címszavát és ugyanezen mű XV. kötet (Register, Berlin, 1932) z256-ik oldalán a Leichenverbrennung cimszót.
2 L. Die Religion in Geschichte und Gegenwart. Herausgegeben von Hermann Gunkel und Leopold Zscharnack. Tübingen, 1929. III. 1558-59.
3 L. ReaPlexieo,n der Vorgeschichte, VII. 259-261. »Lebender Leichnam« címszavát.
4. Die Reiigion in Geschichte u. Gegenwart, III. I S38. »Der Klassische Boden solcher Gedanken wurde neben Griechenland (vg1. E. Rohde, Psyche 1925, 9-10., Register) besonders Indien, wo z. B. während der Leichenverbrennung der Bestatter an den Toten die Worte richtet: »Ziehe hin auf den alten Pfaden, auf denen unsere Vorfahren hingegangen sind ... Komm dort im höchsten Himmel mit den Vätern, mit Jama zusanunen.. . Alles Fehlerhafte zurücklassend nimm cinen neuen Leib an, in Schönheit erstrahlend.«
5 Mattia Naldi, VII. Sándor pápa kamarása, irt már e kérdésről 1656-ban. Scipione Piatolli pápai prelátus 1774-ben ír a halotthamvasztás jogosultságáról.
6 Die Religion stb. II. 573
7 E. I. Demme,l, Die röm.-katholische Kirche und ihre Stellung zur Feuerbestattung. Köln, 1928. p. 8. Ujabb adatok találhatók dr. Heldweia Johannes, Die Geschichte des Fewerbestattung und Deutsche Krematorien (Frankfurt a. M., 1931) című művében. Győry Tibor ismerteti a »Diárium«
1932 3-4. számában (77-78) ezt a munkát. Fontosabb adatok: Németországban már 104 krematórium működött 1931-ben, »melyekben a múlt a évig 580.156 halottat hamvasztottak el. Az európai krematóriumok össz-száma 204, az amerikaiaké 87.«
8 Demmel i. m. p. 8.
9 Beutinger, Handbuch der Feuerbestattung. Leipzig, rgn.P. 75.
10 L. Chambers' s Encyclopaedia. (New edition.) London, 1925. VVol. III. s, v. Cremation p. 549
11 Révay Nagy Lexicona, IX. 423-425
12 »Halotthamvasztás. Dr. Kétly Károly m. ki-r. udvari tanácsos, egyet. orvostanár, elnöki megnyitó beszéde az Országos Halotthamvasztó Egyesület alakuló közgyűlésén. Budapest, 1906. márc. 23.« Címlappal megjelent füzet.
13 Katólikus Lexicon (szerk.: Bangha Béla), II. kötet, I. rész, p. 253-254. »Halotthamvasztás» címszó alatt. Elhamarkodott ez a megállapítás »A protestánsok és a hivő zsidók a halotthamvasztást elméletben szintén tiltják, a gyakorlatban ingadoznak.«
14 L. Dr. Csernoch János, »A halottégetésről« Esztergom, 1887.; Die Religion stb. II. 57z; Demmel idézett müvét.
15 Rundschau f. d, G. der Feu.-Bestatt., 1926. 61; Demmnel i. m.,.1. és 7. jegyzet.
16 Meg kell jegyeznem, hogy Demmel ó-katólikus ]lelkész. Műve a római katolikus egyházat támadja a halotthamvasztással szemben elfoglalt álláspontjáért. A Szerző nem mentes a szenvedélytől. Adatait bizonyos fenntartással kell fogadni.
17 Die Religion stb. II. 573.; P. Bard: Die Leíehenverbrennung und die Kirche Jesw Christi. 1903. (ellenzi a hamvasztás eszméjét); W. Bahnsen, Die Stellung der ev. Kirche zur F. 1898.; Jansen, Die Stellung der evangélischen Kirche zur Fewerbestattung. Kiel, 1907.
18 L. Jewish E'ncyclopedia, IV. »Crematians (342-344) cikk végén
felsorolni irodalmat;
19 Seblin, Das: Zwölfprophsetenbuch. Erste H Jfte. Leipzig, 1920. p. 246.: »Das

Glosse eines Mannes, der darauf aufmerksam machen wolltte, dass jetzt bei der Pest die sorest nicht übliche Leichenverbrernung eintreten müsse, nach jüdischen Tradition bedeutet es den Mutterbruder, jedenfalds wäre es auch dann Glosse.«
20 Nowack, Die kleirnen Propheten. Götting,en, 1922. p. 152.

21

21,a A vallásgyakorlat szempontjából úgy sem mérvadó. Baba Bathra 130 ob.

22 A mai vallásgyakorlat szempontjából természetesen semmi jelentősége sincs annak, hogy ezek a nemzsidó tudósok, akik tisztán a tudomány szemüvegével vizsgálták s .kérdéseket, mil,yen eredményre jutna,. ?e épen ennél a kérdésnél nagyon jelentős az állásfoglalásuk, mert a »tudományos felfogás« fogalmával, itt sok visszaélés történt. Azok ugyanis, akik a halotthamvasztás mellett foglalták állást, abban a tévhitben éltek maguk is, hogy az ő véleményük képviseli a tudományos álláspontot, míg, akik a halott hamvasztás ellen nyilatkoznak és írnak, csak a későbbi gyakorlatot akarják a Biblia korára is alkalmazni.

23 Hasonló szellemben ismerteti a kérdést Nowack, Lehrbuch der hebráischen Archeologie (Leipzig, 1894) című művének (I., 187-192) »Tod und Begräbniss« fejezetében.
24 I. Krónikák 10, 11-12.
25 L. Dr. I. Perben cikkét a Monatsschrift f. Geschichte u. Wissenschaft d. Judentums XVIII. évf. (r869) p. 76-81. Die Zeichenverbbrennung in den alten Bibelversionen.
26 Hasonló eljárást ismer Strack professzor a párthusoknál, Sanhedrin-Makkoth. Die Mischnatraktate über Strafrecht und Gerichtsverfaren. Leipzig, 1910. P. 22- 5: »Der Partherkönig Mithridates III. liess (88 v. Chr.) dem Manius Aquillius geschmolzenes Gold in den Hals giessen.«
27 E tárgum-hely párhuzamát ismerjük még Szanhedrin 52a. lapján:

28 Szánhedrin 52a.:

29 L. Dr. Samuel Krauss, Talmudische Archeologie (Leipzig, 191 ) II, 60. és 442. jegyzet; idem, »Zur Frage der Leichenverbrennwng.« Östr. Wochenschrift, 1894. No. 40. 771-4; idemy »Zur Fra,ge der Leichenverbrennung«. Wahrheit, 1931. december 4., 5. oldalon; (ugyanez a cikk a J. Volkstimmeben, Brünn, 1931. 45. sz.); Dr. Isak Unna, Die Leichenverbrennung vom Standptunkbe des Judentums (Nebst einem Anharng: Kritik des Wienerschen Gutachtens über die Feuerbestattung), Frankfurt a. M., 1903.; Rabbiner Dr. Schiffer (Karlsruhe), Die Feuerbestattung vom Standpunkte der Halacha. (Besprochen an 27 November 1911 in der General versammlung des Verbandes ortodoxer Rabbiner Deutschlands zu Frankfurt a. M.) Frankfurt a. M., 1912. ;

30 II. Sábur király lehetett. L. Grätz, Geschichte der Juden (Leipzig, 1808), IV. kötet, 337. A perzsa vallás szerint temetetlenül kell hagyni a hullákat (l. dr. Fábián Tibor dolgozatát: »Halotteltakarítás az Avesztában«. Debrecen, 1930.). A halottak elégetése a perzsa vallás szerint a legnagyobb bűnök közzé számit, v. ö. Lehrbuch der Religionsgeschichte (Herausgegeben von Alfred Bertholet und Edvard Lehmann) Zweitzr Band. Tübingen, 7925. p. 246: »Doch lassen sich nicht alle Sünden vergeben, es gibt untilgbare Schulden (anáperetha), die weder hier noch in Jenseits vergeben werden, die hier mit dem Tode und danach in der Hölle bestraft werden, wie Leicherverbrennung, Aasessen, unnatürliche Sünden.«

31 L. Dr. W. Bacher, Dia älteste Terminologie der jüdischen Schriftauslegung. Leipzig, 1899. p. 182; idem, Die Bibel und Traditionsexegetische Terminrologie der Amorer. Leipzig, 190C. P. 208-210.

32 A Szifre szavai:
 

Budapest, 1932